Corina HKÉ


Írd le az Élményed:

1989 késő nyarán közölte velem az orvos, hogy el kell távolítani a méhemet. Nem akartam ezt a műtétet. Túl fiatalnak éreztem magamat, és mivel a saját édesanyám méhrákban halt meg 30 évesen, elszörnyedtem, hogy mit találhattak. Nem volt más választásom, beleegyeztem a műtétbe, mert erős fájdalmaim és sok egészségügyi problémám volt. Betettek egy egyágyas kórterembe, ahol egész délután azon tűnődtem, hogy mi lesz velem másnap reggel. Emlékszem, hogy imádkoztam, mondtam Istennek, hogy félek, és kértem, hogy adjon erőt. Egész nap imádkoztam, mondtam Istennek, hogy nem akarok meghalni.

Reggel 8 óra körül betoltak a műtőbe és valamivel később (talán 11 felé, de nem tudom biztosan) visszahoztak. Arra emlékszem, hogy visszakerültem az egyágyas szobába. Többször hívtam a nővéreket, hogy elmondjam nekik, hogy valami baj van. Mindig azt felelték, hogy nincs semmi baj, és néha adtak egy injekciót azt gondolva, hogy fájdalomcsillapítóra van szükségem, hiába mondtam nekik, hogy nem kell több. Végül emlékszem, olyan este 8.30 felé járhatott az idő, kinyitottam a szememet, és azt gondoltam, hogy „meg fogok halni.” próbáltam megnyomni a nővérhívót, de nem volt energiám megtenni.

Ahogy a fejem jobb oldalra esett, a kórtermem másik végében, egy ágyban feküdt a legszebb idős hölgy, akit valaha láttam (ragyogó fehér hajjal). Éreztem, hogy nagyon öreg, mégis annyira tökéletesnek és fiatalnak látszott. Kedvesen rám mosolygott, és így szólt: „Majd én hívom a nővéreket! Ne féljen, minden rendben lesz!” valószínű, hogy elveszíthettem az eszméletemet, mert a következő, amire emlékszem az volt, hogy fölém hajol a nővér és kérdezi: „Most mit akar?” „Nem kapok levegőt, azt hiszem, haldoklom.”

Megmérték a vérnyomásomat. Az egyik nővér kétségbeesve mondta a másiknak, hogy gyorsan hívja az orvost, mert valami baj van. Oxigént adott nekem, és az orvos is ott termett az ágyamnál, és mondta, hogy belső vérzésem van, és újra meg kell műteni. Ekkor nagyon megijedtem attól a gondolattól, hogy meg fogok halni, de ahogy a folyosón a műtőbe siettek velem, hirtelen meleg, barátságos, kellemes érzés töltött el, és többé már nem féltem.

Arra gondoltam: „Jé, ez az aminek történnie kell!” és jó érzés töltött el. Mondtam az orvosnak, aki beszélt hozzám, amíg a kerekeságyam mellett futott, hogy milyen furcsa a hangja. Olyan, akár a visszhang. - „Ne hagyjon itt minket Corina! - felelte. Az első dolog amire emlékszem azután, hogy elaltattak az volt, hogy hirtelen a testem felett lebegek és nézem a pánikba esett műtős személyzetet. „Nem látok semmit, annyi a vér!” mondta az orvos. Először az egyik, majd a másik oldalamat vágta fel.

A következő gondolatom és érzésem az volt, hogy teljes sötétségben vagyok. Éreztem a testemet, de fentről letekintve nem láttam semmit. Megdermedtem, és emlékszem, hogy így szóltam: „Kérlek Istenem, ne hagyj egyedül, hol vagy?” Ezután a legragyogóbb fényt láttam, amilyet még életemben sohasem. Annyira ragyogott, hogy alig tudtam belenézni. A fény előtt, akár egy hatalmas katedrális, egy kapuszerűség állt, ahol a 8 éves koromban meghalt édesanyám állt. Mások is voltak ott, de őket nem ismertem fel.

Az általam megtapasztalt érzéseket valahogy nehéz elmagyarázni, de megteszek minden tőlem telhetőt. Teljesen elfelejtettem az életemben átélt valamennyi fájdalmat és igazságtalanságot, legyen akár testi, lelki, mentális. Ehelyett mérhetetlen szeretetet, elfogadást, odaadást és jó közérzetet éreztem.

Aztán édesanyám rám nézett és azt mondta (de nem szavakkal, csak gondolattal) „Kaptál egy második esélyt. Elvihetlek az út végéig, vagy vissza is mehetsz.” emlékszem, hogy hihetetlenül jól éreztem magamat ott és maradni akartam, de aztán a gyerekeimre gondoltam és azt mondtam édesanyámnak: „Vissza kell mennem, a gyerekeimnek még szüksége van rám, és emlékezz, milyen nehéz volt otthagynod minket, mikor kicsik voltunk.”

Hirtelen úgy éreztem, hogy egy maximálisan kifeszített gumiszalagon vagyok, és egy annyira erős lökéssel térek vissza, ami szinte fájt és kellemetlennek éreztem, hogy ismét itt vagyok. Kinyitottam a szememet, és egy nővért láttam, aki az ágyamnál kiabál az intenzív osztályon, szemei kimeredtek ahogy kiabálta, hogy „Visszajött, jaj! Annyira megijesztett bennünket, hívom az orvost!

Két kérdésem volt [az orvosi csapat számára] közvetlenül az újraélesztés után. Az egyik; - „Ki volt, és hol van az idős asszony, aki a másik kórteremben volt?” Így feleltek rá: - Milyen idős asszony? Egyedül volt a kórteremben! ”Aztán megkérdeztem:„ Meghaltam, igaz? ”Erre nem válaszoltak, de amikor elkezdtem mondani az orvosnak, hogy a testem fölött lebegtem, és mindazt elmondtam, amit mondtak, és milyen műszereket használtak, az orvos majdnem elmenekült a kórteremből.

Ez után az élmény után az intuitív képességeim egyre jobban megerősödtek. Néha úgy érzem, hogy mindennel kapcsolatban állok... a növényekkel, a fákkal, az égbolttal. Ez a világon a legcsodálatosabb érzés. Ahol azelőtt haragot éreztem, most szeretetet. Ez az élmény életem minden oldalát érintette.

Tudom, hogy Istennek terve van velem, mert egy újabb hasi műtéten estem át nemrégiben, (aminek másfél óráig kellett volna tartania, de 4 és fél óráig tartott, és kétségtelenül nagyon nagy „szerencsém” volt. Csodalánynak, elpusztíthatatlannak hívtak. Nem emlékszem, hogy olyan élményeim lettek volna, mint az első alkalommal, de a legcsodálatosabb érzésekkel jöttem vissza. Emlékszem, hogy a műtét előtt azt mondtam az orvosomnak: „Ne aggódjon, kértem, hogy Isten vezesse a kezeit, és a specialistáét, amikor behívják”. És pontosan ez történt – a komplikációk miatt specialistát kellett hívniuk.

Tudom, hogy Isten szeretné, hogy tegyek valamit, de bárcsak tudnám, hogy ez mi. Szívesen lennék tanácsadó, író (ha több tehetségem lenne), vagy valami műhelymunkát csinálnék, de annak örülnék igazán, ha gyógyítani tudnék valamilyen módon. Nagy változást szeretnék véghezvinni a világban, mielőtt ismét elmennék. Tudom, hogy ez bután hangzik pár ember számára, de higgyétek el, hogy a szívemből és a lelkemből beszélek. Milyen csodás érzés!

Háttérinformáció:

Nem: Nő

Az élmény ideje 1989

Az élményed idején törént ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Műtéttel kapcsolatos.

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalata? Pozitív

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem!

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Éber voltam, és az egész olyan valós volt, mint az, ahogy itt ülök és írok róla.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? [lásd fent az élmény leírását]

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem. Nagy feketeségben voltam, ami feketébb volt, mint egy fekete alagút, mielőtt a ragyogó fényt megláttam volna. Átlebegtem ezen a sötétségen, éreztem, de nem láttam a testemet.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen. [lásd fent az élmény leírását]

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen. Ragyogó, erős fény ami annyira meleg és jó érzést keltett, szeretettel teli és bölcs. Véleményem szerint mi mind a „Nagy Fényből” jövő „szikrák” vagyunk. Mikor a fizikai testünk meghal, lelkünk, szellemünk lényegünk, érzéseink, gondolataink visszatérnek forrásukhoz, a „Fényhez”.

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? A legcsodásabb, pozitívabb, intenzívebb érzelmek, amiket valaha éreztem.

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Nincs válasz

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen. Véleményem szerint számomra a hatalmas kapu volt a korlát a fény előtt. Úgy éreztem, hogy ha átmegyek ezen a kapun, soha nem tudok visszatérni.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Nagyon szerettem volna ottmaradni, mert hihetetlenül jól éreztem magamat, de tudtam, hogy ha akár csak a kezemet teszem egy ponton túl, nem lenne lehetséges visszajönnöm.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Nem vallásos, hanem sprirituális. Hiszek Istenben és az angyalokban.

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen.

Ami a mi földi élet kívül a vallás:

A változások az életedben, mivel a halálközeli élmény a következők voltak: Pozitívak.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Nem

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen. Az élmény előtt is voltak, de az élmény után erősödtek.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen. Voltak, akik kinevettek és azt mondták, hogy a „drogok” hatása vagy „valami ilyesmi”. Mások tanultak belőle.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem. Soha

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.