Duane HKÉ


Írd le az Élményed:

A FOLYÓ

EGY ÉLET A HALÁL UTÁN ÉLMÉNY

DUANE-tól

Egy csodás fényes hétfő reggel volt kora júliusban, 1999-ben. Végre egy újabb pihenőnap, hogy ha hívhatjuk annak, mivel előző délután és éjjel is dolgoztam, szóval már rég aludnom kellett volna. Mégis ez a heti egy nap volt, amit a lányaimmal tölthettem és más egyedülálló szülők gyerekeivel a lakóhelyünkön, ami rutinszerűvé vált az elmúlt néhány hónapban. Ezen a napon nem lesz biciklizés, lövészet vagy kirándulás. Mivel meleg napnak ígérkezett, ezért a raftingra nem volt ellenszavazat. Ahogy elkezdtem összeszedni a túrára a felszerelést eszembe jutott, hogy a szomszédom nemrég vett egy új mentőmellényt és mondta, hogy bármikor kölcsönkérhetem, így a mentőmellényeket is hozzáadtam a listához. Gyorsan elvetettem a gondolatot, hogy éljek a szomszéd nagylelkű ajánlatával, mert folyton az jutott eszembe hogy a mellény megsérülhet vagy bekoszolódhat.

Három órával, hat gyerekkel és 2 raftcsónakkal később kipakoltuk anyám kisbuszát a folyó melletti sólyán. A négy kislány, köztük az én két lányom, velem jöttek a 8 személyes csónakban, míg a 2 személyes a 17 éves szomszédunkra és a kisebb testvérére maradt.

Le a sólyán majd be a folyóba, és végre elkeztük a kalandtúránk. A kellemesen hűs reggel utat engedett a perzselő délutánnak, így a hideg víz kellemes menedék volt. Mivel csak négy evező volt és öten voltunk a nagy csónakban, én gyorsan leültem a csónak legelejébe a lábaimat kilógatva, míg a 4 lány az oldalevezőket kirakta és elindultunk. A lányok gyorsan elvittek a fősodorba. Kinyújtottam a lábaim, hogy a lábfejem beleérjen a vízbe, miközben azt gondoltam magamban, “ez az élet”.

Ahogy túljutottunk a folyó első kanyarján a víz jelentősen begyorsult. Egy placcsanással hátradőltem a csónak aljába és hagytam a lányokat, hogy átmanőverezzenek minket az örvényeken, mivel azok akkor még nem voltak erősek. A lányok nagyon jól csinálták az első néhány órában, így én továbbra is a csónak elejében ültem. Ők irányítottak én meg néha hátradőltem, amikor a folyó legrosszabb részeihez értünk.

Placcs! A vízben voltam; gyors és dühödt volt. A raftcsónak eltalált egy víz alatti sziklát, így én a folyó eddigi legrosszabb részén magamra maradtam. Gondolkozva, hogyan tudnám megúszni a sérülést a kövektől ilyen gyorsan lefele robogva, a hátamra feküdtem és a lábaim a sodrás irányába irányítottam és próbáltam a felszínen lebegni amennyire csak lehetett. A csónak már több méterrel mögöttem volt, de a legrosszabb részen már túljutottam és most mélyebb vízben az áramlat lassan sodort a folyásiránnyal ellentétesen. Nem voltam éppen éles elmeállapotban, mivel nagyjából 24 óra telt el alvás nélkül, így mire rájöttem hogy a folyásiránnyal szemben mozogni nem jó dolog, már késő volt.

Le is merültem, éppen csak annyi időm volt, hogy egy kis levegőt vegyek mielőtt a felszín alatti áramlat beszívott. A dühös víz elkapott és lehúzott, a felszín annyira közel volt, de nem tudtam elérni sem az alját, vagy a nagy, kocsi méretű sziklákat a közelemben. Nagyjából ekkor döbbentem rá erőteljesen, hogy mennyire súlyos volt a helyzet. Meg fogok fulladni és semmit sem tehetek ellene. Elkapott a pánik és a kimerült testem utolsó erejével harcoltam a felszínre jutásért, hogy a tüdőm legalább egy lélegzetnyi levegővel megtöltsem. De a valóság lassan beütött és a levegőm vagyis inkább az életem, amiért annyira harcoltam, elillant, egyedül hagyva engem a sötétben egyetlen gondolattal. Meg tudom csinálni. Békés volt, semmi örvénylő víz, semmi pánik vagy félelem vagy bárminek az érzése, csak a gondolat, hogy rendben való az életet elhagyni. Három munkahelyen dolgozva, négy-öt órás alvásokkal heti öt nap és semmit a maradék kettőn nem volt valami nagy élet amúgy sem, gondoltam.

Ezután, mintha totyogó kisgyerekként az apám felemelt volna a feje felé a nadrág pántjánál fogva, több méterrel álltam a víz felett. Éreztem a nap melegét az arcomon, de már nem volt olyan fényes hogy ne tudjak belenézni. A könnyű szél megnyugtatta a gondolataim ahogy megzörgette a bal oldalamon levő nagy fa élénkzöld leveleit. Ahogy néztem a fát, valójában éreztem a szelet átsuhanni a levelek között, mintha a levelek az ujjaim és a fa a részem lett volna. Minden érzékszervem kiélesedett, az erősebb színek, az élesebb látás, a megkülönböztethető illatok és a vízpára a bőrömön csodálatos volt. Egy madár elkezdett mögöttem énekelni és ahogy a melódia megfogta a figyelmem olyan volt, mintha a fák és a bokrok szétváltak volna és én teljességében láttam ezt az apró lényt. Nem csak látni és hallani lehetett, de azt is éreztem hogy a madár boldog volt, sőt örömteli csupán azért hogy élhet és ez az érzés a részemmé vált. Habár ami nagyrészt körülöttem történt az jobbra, balra vagy éppen mögöttem zajlott, de nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy meglássam, mivel háromszáz hatvan fokban láttam magam körül, egyszerre felfogva számos dolgot ami a közelemben zajlott.

Ahogy ámultam azon ami történt egy hangot hallottam, tisztán, mintha nagyon közelről kérdezte volna valaki “mit szeretnél tenni”. Ahogy magam előtt levő látványra fordítottam a figyelmem, elkezdtem kitölteni egy felmérést, mintha felmérném, hogy mit tudok tenni. A legkisebb lányom éppen kimászott a folyóból a csónak mellett nagyjából 70 méterrel lejjebb. A legidősebb már ment vagy harminc vagy negyven métert a sziklás parton felfele a csónaktól. Én viszont itt voltam, és az élettelen testem ott, ami nem volt számomra probléma, mivel a régi életem olyannak tűnt mint egy álom, mint ahogy a túlvilág egy álomnak tűnik a legtöbbünknek. Nem éreztem fájdalmat vagy szomorúságot, csak békét és szeretetet, olyat amit kevesen ismernek. Miután összeszedtem ezt az információt, olyan volt mintha egyszerűen becsomagolnám és hozzáadnék egy kis “nem értemet” és átadtam a lénynek aki feltette a kérdést. A reakció azonnali volt “mit szeretnél tenni?” és a válasz ugyanaz volt, mivel a felmérés újra megtörtént.

Ahogy néztem a legnagyobb lányom, aki mint később kiderült megpróbálta az idősebb fiúkat az élettelen testemhez vezetni, olyan volt mintha valaki megfogott és belérakott volna. A szemein keresztül láttam és a füleivel hallottam és értettem mindent amit tudott és érzett abban a pillanatban, de csak kívülálló voltam a világában. Ez a tizenkét éves aki éppen szembenézett ezzel a szörnyű helyzettel annyira nyugodt és logikus volt mint amennyire bárki lehetett volna. A testvérem rendben van, ő is kiesett a csónakból és elkapta az áramlat de mivel rajta volt mellény így ő biztonságban van, a többi lány is rendben van. Most meg kell mentenem apát. Ezek voltak az akkori gondolatai. Aztán amennyire gyorsan bekerültem a lányom világába, visszatértem a sajátomba és álltam a víz felett ugyanazon a ponton mint korábban. A hang ismét jött “ Mit szeretnél tenni?”, kérdezte.

Végül megértettem hogy választanom kell, hogy felnevelem a lányaim abban az életben amit éppen elhagytam. Vagy ebben az új létezési formában és életben maradok amiben tudtam hogy az én mennyei Atyámmal leszek, mivel érezetem a szeretetét ami egy felettem és balra mögöttem levő pontból áradt. Egy szeretetet, ami emlékeztetett a békére és elégedettségre, amit valaki kisgyermekként érez mikor az anyja ringatja a karjaiban egy tökéletes nap után. Olyan erős volt ez a szeretet, béke és jóllét érzése, hogy tépelődtem mi legyen. Nem kényszerítettek egyik irányba sem, és nem hitették velem azt sem, hogy az egyik jobb választás lenne mint a másik. Teljesen rajtam állt a dolog. Tudva, hogy a lányaimnak tényleg szükségük volt rám, és hogy mennyire szerettem őket, majdnem kelletlenül hoztam meg a döntést hogy visszatérek, és mindent megteszek amit csak tudok, hogy a tőlem telhető legjobban neveljem fel őket. Elmondani ezt a döntést annyi volt, hogy minden információt és érzelmet összeszedtem és átadtam egészben a barátomnak, akit sosem láttam. Mondva, hogy “Én akartam ezt”, ez volt a jel előttem és minden amit képviselt.

Eztán azt mondták, “mindened adnod kell amid csak van”. Ez egy újabb keresést hozott, keresve a “mindent amim volt”, üresen jött vissza mivel a testem ott volt én meg itt voltam. Újra jöttek ugyanazon szavak, ami ugyananazt a keresést eredményezte. Éppen mielőtt azt mondták volna újra hogy mindenem adnom kell, egy csomó információt kaptam, de továbbra sem szavakban, azt kommunikálták nekem, hogy választanom kell, hogy a testemben legyek, mert senki sem fog belerakni. Ezt az információt olyan sürgető érzés kísérte, ami egy apának lehet, ha a gyermeke azonnali veszéllyben van. Amint meghoztam a tudatos döntést hogy a testemben legyek, a víz ismét dühöngve elborított és megragadott és húzott lefele, de ezúttal sikertelenül mert egy gőzmozdony ereje volt bennem. Semmi sem tarthatott vissza, hogy elérjem a felszínt. A felszínt elérve mindent kilélegeztem a tüdőmből és helyette az élet mély levegőjét szívtam be. A tüdőm annyira fájt, hogy azt gondoltam inkább csak megfulladok. Leküzdöttem az elborító vágyat hogy feladjam és azt hittem csak suttogtam, de mint később kiderült, segítségárt kiáltottam, mivel a fiatalamber a kis csónakban csak pár méterre volt. Néhány evezőcsapással máris mellettem voltak. Megragadtam a csónak oldalán levő kötelet és rájöttem, hogy még rengeteg energia maradt bennem és a raftcsónak mellett úsztam, segítve azt a gyors sodrásokon keresztül a partig.

Elmagyarázni ami történt nehéz volt és voltak kételkedők a csoportban. De csak addig, amíg el nem mondtam nekik, hogy mit csináltak és némely esetben mit gondoltak, amíg én a víz alatt voltam. A kételkedés gyorsan megszűnt. Az út maradék része nagyon békés volt és láttunk szarvasokat és egyéb vadakat a part mentén néhány méterre. Elég késő volt mire elértünk a célunkig és felhívtam anyám egy fuvarért, aki nagyon aggódott miattunk. Tudjátok milyenek tudnak lenni az anyák.

Majdnem a végén voltam a teljes idős állásom próbaidőszakának, szóval másnap ott kellett lennem. Dolgoztam annak ellenére, hogy alig tudtam menni és a testem minden sejtje a hajamtól a lábujj körmömig elképesztően fájt. A következő néhány napban a fájdalom lassan megszűnt, de megmaradt a sok tudás amit korábban még csak nem is képzeltem és egy esély, hogy lássam felnőni a lányaim.

Tanusítom hogy az élményem igaz, és a többiek is akik ott voltak velem a folyón tudják hogy ez történt. Azt is tanusítom, hogy Isten van, szeret minket és tisztában van még a legkisebb dolgokkal is az életünkben ezen a Földön. Az ajándék, hogy a vágyaink szerint cselekedhetünk és egymással összekapcsolódhatunk ezen az általa teremtett kerek világon, csodálatos. Imádkozom, hogy megköszönhessük neki a puszta létezésünk és a többiekkel és más teremtményeivel tisztelettel és kedvességgel bánjunk, ahogy megérdemlik.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje: 1990 július

Az élményed idején törént ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Baleset Megfulladtam

HKÉ Részek:

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Igen, ez az élet akkor álomnak tűnt, ahogy a legtöbb embernek a túlvilág tűnik álomnak.

Éreztél a testedtől való elválást? Igen Ugyanúngy nézem ki, de a testem ott volt én meg itt volt.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Amennyire csak jól lehettem miután fenn voltam huszonnégy órát. Jobban lettem miután meghaltam, mivel már nem voltam fáradt és tisztán tudtam gondolkozni.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Nem

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Mindent hallottam ami körülöttem történt, de sokkal tisztábban és jobban megértettem mi történt.

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Lásd fentebb

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen Láttam a gyerekeim és másokat akikkel korábban együtt volt valós időben, miközben a víz alatt voltam, azaz testem volt ott, és tudtam mit csinálnak és néha azt is hogy mit gondolnak. Beszélgettem egy láthatatlan lénnyel.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen A nap előttem volt, de már nem volt annyira fényes, hogy ne nézhetnék bele. Minden fényesebb volt körülöttem.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalom

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Nagy szeretetet és törődést.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról Azért vagyunk a Földön, hogy tanuljunk. A Mennyei Atyánktól jöttünk és ő vigyáz ránk és segít annyit, amennyi segítséget elfogadunk tőle. Abban az időben nagyon jó viszonyban voltam vele és éreztem a szeretetet áradni onnan ahol tudtam, hogy van, de nem láttam őt.

Láttál jövőbeli eseményeket? Jeleneteket a világ jövőjéből Élni fogok és egyedül felnevelem a gyerekeim a felnőttkorukig.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Nem

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére Megkaptam a lehetőséget hogy visszatérjek vagy maradjak és választanom kellett, hogy visszatérjek a halott testembe, mivel senki nem rakott volna vissza. Ezt nagyon egyértelműen közölték velem, mivel akkor még nem értettem.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: LDS - Mormon

Vallási háttered jelenleg: LDS - Mormon

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Megerősödött a hitem Isten által adott élet értelmében, már nincs kérdésem.

A földi életünket illetően:

A változások az életedben a halálközeli élmény következtében: Nagyjából ugyanaz maradt.

Megváltozott az életed az élmény eredményeként? Az élet jó, akkor is amikor a legrosszabb. A legtöbb dolog ami korábban zavart már nem számít.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? A dolgok úgy néz ki könnyebben kerülnek a helyükre, mindenkit nagyon szeretek, de semmit nem erőltetek mivel tudom hogy ki a jobb tanár nálam, így én türelmesebb és nyugodtabb lehetek.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen Erős érzelmi tartalmak voltak és nehéz elmagyarázni hogyan érződik az, hogy egy fában vagyok és a szél átfúj a leveleimen, stb… .

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Bizonytalan

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? Tudni, hogy mi jön az élet után és Isten irántunk érzett szeretetét. Tudni, hogy meg fogok fulladni és az élmény, hogy ez megtörtént.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Kételkedtek még azok is akik láttak elmerülni, de miután elmondtam amit csináltak és hogy néha mit gondoltak amíg víz alatt voltam, már hittek nekem.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Igen A folyó illata, emberek mosolya. Az élet minden nap emlékeztet arra, hogy én vagyok és volt idő amikor nem voltam. Úgy emlékszem rá tíz év távlatából, mintha pár perce történt volna.

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Lásd a történetet.

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetennénk, segítene átadni az élményedet? Azt hiszem elég jól össze van rakva. De nem volt rész ahol az egészségügyi részt leírhattam volna. Csak néhány napig volt gondom, utána tökéletesen egészséges voltam későbbi sérülésekig és egy Hepatitis C fertőzésig.

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.