Joe HKÉ


Írd le az Élményed:

A nevem Joe.

Majdnem 64 éves vagyok. Márciusban születtem.

1952 novembere óta Clark Megyei (Las Vegas, Nevada) vagyok.

Azt hiszem elég régen kezdtem el ittassan szerencsejátékozni és rossz dolgokat művelni. Négy házasságom és négy válásom volt. Nem vádolom magam minden kudarc miatt, de nagy részem volt a boldogtalanságban, ami az összes bajt okozta. Csodálatos életem volt és Isten nagyon jó volt hozzám anyagilag. Mindent magától értetődőnek vettem. 1988ban kezdtek problémáim lenni az Adóhivatallal. Nem hagytak békén 1990ig. Tovább dolgoztam, míg végül kiléptem a munkahelyemről, a kaszinó hotel és klubból. Pultosként dolgoztam ott majdnem 15 évet, 1978-tól 1990ig; nem kaptam meg a fizetésem. Dollár ezrek voltak elköltve a hitelkártyámról. A következő dolog az volt, hogy kitöltöttem egy nyomtatványt a csődömről. De mielőtt beteg lettem, az utca túloldalán levő hotelben dolgoztam részmunkaidőben. Eljutottam addig, hogy annyira megutáltam és mérges lettem az Adóhivatalra, hogy abbahagytam mindent. Elköltöztem a barátnőm házából Las Vegasból, pedig tizenhárom évig együtt voltunk. Egy mobil otthonba költöztem. Ismét inni kezdtem és dolgozni egy hotelben.

Azt hiszem 1990 áprilisa során józan voltam. 1990 április 17 körül komoly fájdalmat kezdtem érezni a bal karomban, a hátam közepén és a mellkasomban is. Egy barátom mondta, hogy el kéne mennem a kórházba. Azt mondtam neki, hogy talán csak fel vagyok fúvódva. Nos 1990 április 20-án délután 3-kor a konyhában voltam és mosogattam. Hirtelen úgy éreztem, hogy a szemeim majd kirobbannak a fejemből és aztán nagyon erős fájdalmat éreztem a mellkasomban. A telefonom a pulton volt. Hívtam a 911-et, amikor felvették csak annyi tudtam mondani, hogy “halott vagyok”. Összeestem. Nem feküdhettem ott sokat, mert a következő amit hallottam a mentős volt, aki azt mondta, “Induljunk”. Az Egyetemi Egészségügyi Központba (UMC) vittek. Ahogy mesélték, az orvosok azonnal felnyitottak, hogy megoperáljanak 3:30-tól este 11ig.

Egy papot hívtak, aki feladta nekem az utolsó kenetet – a doktor azt mondta a családomnak, hogy rajtam már csak a csoda segíthet.

Amikor visszarakták a szívem a testembe, megállt. Az orvosok megpróbálták újraindítani a defibrillátorral. Úgy tűnt, hogy hirtelen fekvő pozícióból felállok és lefele nézek az orvosi személyzetre kezükben a defibllirátorral. Hirtelen megfordultam de nem aggódtam. Egyszerűen nem tudtam mi történik. Hirtelen egy alagútban találtam magam. Utána a hátamon feküdtem és nagyon fényes volt minden. Hatalmas sebességgel haladtam. Amikor megálltam már álló pozícióban voltam a végén. Pálma fák és arany kerítés volt ott és ott állt Isten. Fehér köpeny volt rajta és arany öv fogta össze a derekán. Barna haja és szakálla volt, és szúrós kék szemei. Azt mondta nekem, “Menj vissza Joe, még nem jött el az időd.”

Azt mondták az orvosok, hogy a szívem erősen verni kezdett. Fogalmuk sem volt arról, hogy miért nem hagyták abba az újraélesztést az utazásom alatt. Azt mondták, hogy jó erőben voltam és le akartam mászni az asztalról. Emlékszem, hogy a torkomban volt valami hideg cső, amit kihúztam. Azt hiszem ezután lekötözve raktak be az intenzív osztályra egy hónapra. Két és fél hétig kritikus állapotban voltam.

Amikor végre a saját szobámba raktak kinéztem a Charleston sugárútra és ránéztem magamra – annyira vékony és beteges voltam és tele volt a testem varratokkal és heggekkel, mintha gézbe csomagoltak volna. És ahogy magamra néztem azt mondtam, “Isten, tudom, hogy te mentettél meg és soha többet nem iszom vagy dohányzom, vagy veszek magamhoz olyasmit, ami lerombolhatja vagy elronthatja azt, amit te megjavítottál, hogy egy új életet adj nekem.”

Ígéretemhez híven hű vagyok Istenhez. Úgy hívom ezt, hogy a csoda az UMC kardiológia 3. emeletén. Igazán szeretem azokat az embereket és az orvosokat a Heart Institute-ból. Csak azt tudom mondani, amit nekem mondtak, hogy a tüdőm, a májam és a veséim úgy néznek ki, mint azé, aki sosem dohányzott, ivott vagy drogozott.

Szeretem az UMC 3. emeletének személyzetét, a kardiológia szintet. Hálás vagyok mindannyiuknak azért, amit velem tettek a lábadozásom során. És Isten az első és a legnagyobb, az én Jehova gyógyítóm, a Nagy Orvos, köszönöm.

Miután kiengedtek a kórházból, 18 hónapig az utcán kellett élnem, míg rokkantnak nyilvánítottak és megkaptam a nyugdíjam. Úgy tűnik, Isten azt mondta, hogy rajtad múlik, lássuk őszinte volt-e a nekem tett ígéreted, és az volt.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.