Myra E DBV


Írd le az Élményed:

Az Utolsó Mérföld
(Nagyapa Halálos Ágy Látomása)

Az élmény leírása:

Senki nem mondta, hogy nagyapa rosszabbul van. Tudtam, hogy a Sayra Idősek Otthonában van. Meglátogattam, mielőtt elmentem a városból ( ez 1974 – ben történt ) mert tudtam, hogy sokáig nem fogom látni. Úgy tűnt, jó állapotban van. Mindig karcsú volt. A barátai “karcsúnak” hívták. Az asztmája nem volt rosszabb mint korábban. Gyakran elfogyott az energiája és sokat aludt. Nem tudtam, hogy a dolgok hamar megváltozhatnak. Lehet, hogy cask nem akartam tudni.

Egy reggelen aggasztó álomból ébredtem fel. Én voltam a soros a konyhában és korán kellett felkelnem amúgy is. A fiatal nő a másik ágyban egy barátnőm volt. Ő ébren volt és a füzetébe írt éppen valamit. Minden csendes volt. Annyira aggasztott az álmom hogy el kellett mondanom valakinek.

“Brook” suttogtam. “Beszélnem kell veled. Nem bánod, ha odamegyek?”

Megengette, hogy oda üljek az ágyára és meghallgatta az álmomat. Inteligens nő volt, a főiskolai szaka szociális munka volt. Úgy gondoltam, hogy segíteni tud megoldani az álmomat, vagy csak barátként megölelhet. Az a szörnyű érzésem volt, hogy valami rossz történik.

Elmondtam neki az álmomat. Úgy kezdődőtt, hogy egy nagyon sötét helyen sétáltam. Úgy éreztem, hogy mind a két oldalamon árny alakok voltak. Éreztem, hogy mások is vannak ott. Az árny alak a baloldalon külön vált a többi lénytől. Tudtam, hogy egy ember volt, de nem tudtam ki. Férfi hangja volt és ismerős, de nem tudtam kié. Azt mondta “Sietnünk kell!” Azt mondta, hogy gyorsabban kell sétálnunk az úton. Árnyék lények leelőztek minket. Néhányuk azt mondta “Nem akarom ezt csinálni!”. Másikuk nagyon örült. Néhányuk nagyon akart menni, néhányuk nem. Azok aggasztottak, akik féltek. Nem szívesen mondom, de azok a lények akik féltek, úgy éreztem, hogy nem voltak nagyon jók vagy kedvesek.

A magas alak mellettem nem mutatott semmi érzelmet csak siettetett, hogy odaérjünk ahova mentünk, akárhol is volt az. Nem sokára egy fényt láttunk magunk előtt. Akkor rájöttem, hogy egy valamilyen alagútban vagyunk. Az alagút oldalai nem voltak meghatározóak, tömörek. ( Emlékezz, én soha nem olvastam halál közeli élményekről. Annak idején nem is írtak róla. Nem tudom. Szóval nem tudtam a halálközeli élmények jellemzőiről, stb. ) A mellettem lévő alak elkezdett sietni és siettetni.

“ Siess! Siess! Oda kell érnem.”

Egyre közelebb kerültünk a fényhez. Melegséget kezdtem érezni és azt, hogy a melegséghez húz valami. Tudtam, ha csak elérhetném a fényt, minden rendben lenne. Olyan érzés volt, mintha minden amit szeretünk be lenne csomagolva a fénybe. Az otthon, család, biztonság és szeretet érzése volt. A valahova tartozás érzése volt, amit azóta sem éreztem. Aztán az árnyék alak hírtelen megállt mellettem. Még nem értünk a fényhez és megálltunk. „Miért?” Kérdeztem. „Vissza kell menned most.” Az árnyék alak kedvesen mondta. „Nem maradhatsz.” Szomorúságot éreztem a hangjában, hogy ezt kellett mondania, de ezt hamar öröm cserélte fel, ahogy az árnyék tovább haladt. Hírtelen az ágyamban ébredtem. Álom volt. De nem tudtam kiverni a fejemből.

Segített, hogy elmondtam Brooke-nak. Nem éreztem annyira magamba fordultnak magam. Azt mondtam neki, “Úgy érzem, mintha valami értékeset veszítettem volna el.” Nem maradhattam és emiatt szomorú voltam. Nevetett és azt mondta, “Szívem, ez cask egy álom volt.”

A konyhába mentem dolgozni. Ahogy a rozsdamentes acél pultot fényesítettem a konyhában, az alakra gondoltam az álmomban. Mit jelenthetett? Felnéztem és Barbara W. állt a konyha ajtajában. Ő volt a főnök, de közel álltunk egymáshoz. Aggódást láttam az arcán. “Úr Isten, a nagypapám, igaz?” Mondtam. Bólintott, szomorúan, A párás, meleg szobában izadság csurgott le az arcán, majdnem olyan volt mint könny a rossz helyen. Hírtelen értelmet kapott az álmom, ami megkönnyebbülés volt. A nagypapám meghalt. A karcsú alak ő volt! Talán nem akartam tudni, hogy ő volt. Ki tudja? Eltávozott és valahogy vele sétáltam azt az utolsó mérföldet. Hogy lehetséges ez? Nem tudom de sosem volt kétségem afelöl, hogy megtörtént.

Évekkel később tudtam erről gondolkodni. Azt hiszem, hogy mivel olyan szoros kapcsolat volt közöttünk, azt az utolsó mérföldet együtt tehettük meg. Hiszem, hogy megtörtént. Nem volt álom. Megerősíteném bárkinek aki meghallgat, hogy így volt. Valamint olvastam néhány halál közeli élményt és tudom, hogy azt történt velem is. Olyanok voltak mint az enyém. Habár nem olvastam olyan esetről amiben valaki mást visz az alagútba vagy a bizonytalanság érzését amit egyesek éreztek. És mi van azokkal az alakokkal akik féltek? Hogy félhettek mikor olyan jó érzés volt a fényben lenni? Nem azt érezték mint én? Nem láttak egy fehér fényt ami vonzotta őket, mint engem? Mit láttak? Még mindig aggódom azokért a szegény lelkekért. Tudom, nagyapa boldog volt és ez megnyugtat. Alig várom, hogy visszamehessek arra a helyre.

Háttérinformáció:

Nem: Nő

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.