Rene Hope Turner HKÉ 10041

Írd le az Élményed:

Itt van az életem legfontosabb tapasztalata, először az események amelyek ehez vezettek, a szüleim beszámolója a történésekről amíg távol voltam, a HKÉ-m, és végül ahogyan érzek róla.

Helyszín: 1982/02/24, Sydney, Ausztrália, 18:00, Elindultam az optikai készülék javító cégemtől hazafele Raymond Terrace-ba (egy város Newcastle-től északra). A társam Mike az anyósülésen ült amíg vezettem, és egy barátom és részmunkatársam, Steve, hátul volt. 3 hónap szárazság után esett, és éppen az Industrial autópályán vezettem, amikor elkezdtem lelassítani a lámpánál, ahol egy kijárat BHP felől keresztezi az autópályát; ott az emlékek véget értek.

Mike beszámolója (ex-társam):”Ahogy megközelítettük a lámpát, az zöldre váltott; behajtottunk a kereszteződésbe és 43 km/h sebességnél a kocsi megcsúszott a vizen, majd eltaláltunk egy nagy ipari áramoszlopot a kereszteződés után. Steve, aki a furgon hátsó részén feküd egy matracon, rakétává vált. Előre csapódott René fejének hátsó részébe, belelökve őt a kormánykerékbe.”

Orvosi info: Steve L4es ágyékcsigolyája eltört, deréktól lefele lebénult. Nekem szilánkos koponyatörésem volt, homlok, jobb szemüreg, jobb arccsont, mind benyomódott, 6 lyuk a koponyán. A kormány széttört, és a darabjai valamint az irányjelző három helyen szúrták át a testem – a torkomon keresztül a szájpadlásomig, és a jobb valamint a bal melkasomat. Mikenak csak enyhe zúzódása lett a biztonsági övtől.

Az anyám erről számolt be: 1982/02/25 délutánján bementek az Idegsebészet egy Professzorának irodájába, ahol a professzor beszámolt a halálomról és azt mondta, hogy hálásnak kellene lenniük, mert ha túléltem volna akkor csak vegetatív állapotban lennék. A beszélgetés alatt egy fiatal ápolónő szaladt az irodába, azt jelentve “Életben van, felült és beszélt!” A professzor 3szor is leszídta a közbevágásért, mielőtt kivitte és elkezdte leckéztetni, hogy a “halott testek” mozognak és zajokat csinálnak. A nővér együttérző voltés mondta, “De felült és azt mondta” “ Ne adjanak nekem több gyógyszert!”” Ezen a ponton az anyám megfogta a professzor egyik könyökét, az apám a másikat és lerohantak a folyosón, hogy lássanak engem. Egy hátsó folyosón találtak meg, ahova látszólag azért helyeztek, hogy egy nővér eltávolítsa a felszerelést, mielőtt a Hullaházba visznek. Mély kómában voltam és lélegeztem, további 10 napig kómában is maradtam.

A HKÉ-m:

Nem tudom, hogy amit tapasztaltam az a fenti események mely részekor történt. Nincs emlékem a halálról vagy a testem elhagyásáról. Először egy sötét örvényen keresztül haladtam, ami úgy nézett ki mintha fortyogó fekete felhő lett volna, éreztem hogy a szélei csalogatnak, ami megrémített. Elől egy kis fényes fehér pont volt, ami folyamatosan nőtt és fényesedett ahogy közeledtem felé. Rájöttem, hogy halott kell legyek és aggódtam anyáért, apáért és a húgomért, és valamennyire bosszantott az a gondolatom, hogy “Hamarosan túlteszik maguk rajta”, mintha ez csak egy múló gondolat lenne, ahogyan kapzsin a fény fele siettem.

Dicsőséges fény felrobbanásába érkeztem egy anyagtalan falú szobába, ahol megálltam egy 30as, 2 méter magas férif előtt, akinek vörösesbarna vállig érő haja és elképesztően ízléses, rövid szakálla és bajsza volt. Egy egyszerű, fehér köpenyt viselt, és úgy tűnt, hogy fény árad Belőle és éreztem hogy hatalmas tudása és életkora van. Hatalmas Szeretettel, Nyugalommal és Békével (leírhatatlan) köszöntött, szavak nélkül. Úgy éreztem “Örökké és elégedetten tudnék a lábaidnál ülni”, amit elég furcsának tűnt nekem gondolni/mondani/érezni. Elkápráztatott a köpenyének anyaga, próbáltam kitalálni, hogy lehet a fényt megszőni.

Mellettem állt és mutatta, hogy nézzek balra, ahol lejátszódtak az életem kevésbé hízelgő pillanatai; Újraéltem ezen pillanatokat és nem csak azt éreztem amit tettem, de azt a fájdalmat is amit okoztam. Néhány dologról sosem gondoltam volna, hogy fájdalmat tudott okozni. Meglepett, hogy néhány dolog ami miatt aggódtam, mint egy csoki ellopása gyerekként, nem volt itt, amíg általános dolgok, amik a tudomásom nélkül fájdalmat okoztak elszámolásra kerültek. Amikor elborított a bűnök terhe, olyan eseményekre irányítottak, amik örömöt okoztak másoknak. Habár értéktelennek éreztem magam, úgy tűnt, hogy az egyensúly a javamra szól. Hatalmas Szeretetet kaptam.

Beljebb vezettek a szobába amiből egy terem lett és a Nagypapám jött felém. Fiatalabbnak tűnt, mint amilyenre emlékeztem és már nem volt nyúlszája, de kétségtelenül a nagypapám volt. Megöleltük egymást, beszélt hozzám és üdvözölt. Megbocsájtáttam neki azért, hogy meghalt amikor 14 éves voltam , és így megszegette velem azt az ígéretem, hogy orvos leszek és találok gyógymódot a szívére. Addig a pillanatig nem is tudtam, hogy mérges vagyok rá!

Nagypapa mondta, hogy Nagymama nemsokára jönni fog, és már várta az érkezését. Tudakoltam, hogy miért jön hamarosan, hiszen folyton utazott a manchesteri otthonából, Új Zélandra és Miamiba a folyamatos nyár miatt az elmúlt években! Nagypapa mondta, hogy vastagbél rákja van és hamarosan jönni fog; úgy tűnt, hogy Nagypapa nem tudta pontosítani az időt, amikor kérdeztem, hogy milyen hamar. (3 hónappal később diagnosztizálták Nagymamánál és augusztusban halt meg. Felzaklattam anyámat, amikor elmikor elmeséltem ezt az eszméletem visszanyerése után). Miután Nagypapa és én beszélgettünk egy ideig, beljebb vezetett a szobába, ami ismét terem lett és megközelítettünk egy csoport embert, akiket elkezdtem felismerni. A Személy, aki először köszöntött, odajött hozzám és rárakta a kezét a vállamra majd magafelé fordított, és ezt mondta ”Vissza kell menned, el kell végezned egy feladatot.”, vitatkozni akartam, maradni akartam. Visszapillantottam Nagypapára, de közben gyorsan a bejárat fele hajtottak a küszöbig, ahol minden sötétséggé vált, semmivé, nem volt tudatom.

Utána: Lassan, több nap alatt ébredtem fel a kómából, félig álomszerű emlékeim vannak ismerős hangokról és arcokról. A legtisztább emlékeim azok, amikor felébredek a mély álomból és látok egy nővért fecskendővel és én visszautasítom a gyógyszert, fogalmam sincs mért!

Három műtétsorozatom volt, hogy helyreállítsák au arcom, a koponyám és a szemgödröm. Fájdalommal, dupla látással, szagláshiánnyal, valamint sértült nyaki ideggel hagytam el a kórházat, ami hányingert és szédülést okozott. Két évig mérges voltam Istenre, hogy ebbe a kínba küldött vissza, egy elvégzendő feladattal, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda; csak egy tiszta üzenetem van, amiről fogalmam sincs, hogy adjam tovább “Ideje a Hited szerint élni, bármi is legyen az, rendbetenni a Házad, mert az Idők Vége a nyakunkon van!”. Ez nem lehet a feladatom, nem volt dörgő hang vagy bármi amiről tudnék, hogy átadta az üzenetet nekem. A kapuőr személyében sem vagyok biztos, semmi névtábla, semmi bemutatkozás! 5 évig zombiként éltem, mire sikerült rehabilitálódnom. Hasznos munkám van, 1987ben alapítottam az Új-Zélandi Head Injury Societyt, ahol példaként szereplek, hogy igenis meg lehet gyógyulni a szerzett agysérülésből. Még mindig nem tudom a feladatom, még mindig van fájdalmam, szagláshiányom és kettőslátásom, stb.

Nagyjából ennyi, talán még annyi, hogy a HKÉ emléke sokkal valóságosabb, mint az amit tegnap csináltam.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.