Robert C HKÉ



Írd le az Élményed 230:

Egy vonat ütközött neki az autónak, amiben ültem, és 155 méteren át tolt maga előtt a sínen. Elhagytam a testem és egy tiszta kékes fehér alagúton repültem keresztül. Felmentem a széléig, és megálltam a bejáratnál. Egy alak (?) állt előttem és üdvözölt. Mögötte láttam az összes lelket aki valaha is élt vagy élni fog a földön, biztonság és meghittség vett körül, éreztem, hogy örülnek az érkezésemnek. A vezető mondta, hogy vissza kell mennem, hogy befejezzem a feladatomat, és ők segítsenek nekem. Megfordultam és visszamentem. Úgy éreztem, mintha a világegyetem összes tudása betöltött volna, de ahogy visszatértem, kezdtem elfelejteni a dolgokat, mintha nem lenne elég hely az információk tárolására a fizikai testben. A roncs fölött lebegtem és néztem, ahogy próbálják az anyukámat és engem kiszabadítani. Éreztem, hogy lefelé, a testembe húznak. Kinyitottam a szememet, lehúztam a lepedőt a fejemről, és rájuk néztem. A nő, aki anyukámat tartotta elájult és mindenki nagyon izgatott lett. Mondtam nekik, hogy kössék az autót a sínekre és húzzák vissza a vonatot. Kivettek egy teherautóból vontatókötelet (megmondtam nekik, hogy hol találják, a vonat másik oldalán, 90 méterre az úttól...) Ez szombaton történt, és kedden mentem újra iskolába. A másik két alkalommal a portlandi veterán kórházban voltam egy egyszerű műtét miatt. Meghaltam a műtőasztalon és gyakorlatilag ugyanazt az utat tettem meg oda és vissza. Belevágtak a beleimbe és átlyukasztották a tüdőmet. Nyolc órán át fuldokoltam, majd kisétáltam a testemből. Láttam, ahogy rohannak velem az intenzívre és vastag tűket szúrnak a hátamba, hogy leszívják a folyadékot, aztán felnyitották a mellkasomat és négy helyen csöveket helyeztek bele fájdalomcsillapítás nélkül.

Azóta egy másik, jóval komolyabb műtétem is volt, de azt jól csinálták. (A gyomrom keresztülhúzódott a rekeszizmomon, és a szívem köré csavarodott.)

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje: 1965 szeptember 9, 1995 augusztus 8

Az élményed idején történt ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen. Baleset. Műtéttel kapcsolatos. Először vonat ütött el, második alkaommal műtét alatt harmadik esetben fulladás.

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalata? Pozitív

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Igen. A második és harmadik alkalommal a kórházban. Az első alkalommal nem.

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem

Éreztél a testedtől való elválást? Igen. Tiszta fény

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Teljesen tiszta volt a tudatom.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Az idő nem létezik odaát.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Igen

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Öröm

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Nagyon bonyolult... időbeli esemény horizontja, adás öröme, a hatalom, hogy tudom, mi fog történni.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen. Határszélhez.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Volt választásom és visszajöttem.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan. Elsődlegesen keresztény.

Vallási háttered jelenleg: Liberális, a saját hitem.

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen. Kevésbé félek az élettől, és jobban örülök neki, még nehéz időkben is.

Ami a mi földi élet kívül a vallás:

A változások az életedben, mivel a halálközeli élmény a következők voltak: Növekedés

Milyen változások történtek az életedben? Bár nem mondanám, hogy az életem ugyanúgy folytatódott, a halálfélelem ÉS az élettől való félelmem eltűnt. Ez lehetővé teszi, hogy úgy éld meg az álmaidat, ahogy lehet. A „bárcsak én... eltűnt, mert megtettem ezeket a dolgokat.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Az első élményem után stréberből rockénekessé váltam. Elmentem Vietnamba, elutaztam Európába, bekerültem a moziba, („Hogyan legyünk milliomosok” című filmbe), szerepeltem a Personal Best (worst) című filmben is, továbbtanultam, és művészetből diplomáztam. Most két galériám van, és másik háromban kiállítok.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen. Hogyan mondanád el egy yanamamo indiánnak, hogy milyen New York, vagy egy földigilisztának, milyen egy elefánt?

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen. Igen erős intuíció, és fizikailag is erősebb lettem. Bebizonyosodott rajtam a régi mondás: „ Vigyázz, hogy mit kívánsz mert megkapod.”

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen. Úgy tűnik, hogy mostanában jobban érdekli őket ez a dolog. Sokszor kérdezik tőlem, hogy „Milyen volt?”

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem A feltett kérdések és az általad megadott információk pontosan és részletesen leírják


Írd le az Élményed 591:

Egy kora reggelen éppen apukám 59-es Impláját vezettem. Anyukám megkért, hogy kerüljek a kicsi kavicsos út felé. A sínekhez értünk (melyeket már 7 éve nem használtak) körülnéztünk jobbra is balra is, felmentünk a sínekre, és csattanást hallottunk. Egy 45 km/h-val haladó vonat jött belénk azon az oldalon, ahol én ültem. Nem volt füttyszó, kiderült, hogy a mozdonyvezető infarktust kapott és ezért nem tudott reagálni. 155 méteren keresztül tolt bennünket a vonat maga előtt.

Ragyogó kék fényt láttam lágy fehéres izzással, úgy tűnt, hogy több millió kilométeres sebességgel rohanok keresztül a fényen, majd megálltam egy küszöbön és benézve láttam a lelkeket akik valaha is éltek vagy élni fognak, a legközelebbiek ismerősek voltak, egy nagynéném, és még páran a múltból. Azt mondták, hogy választhatok, hogy maradok-e, vagy visszamegyek. Hosszú ideig voltam ott, amíg döntöttem.

Segítettek a döntésben, nagyszerű dolgokat mutattak, tudást, a jövőt, energiát, mindenfélét. Aztán megfordultam és visszamentem. Ezt az embereknek úgy szoktam leírni, mint amikor egy telepohár víz akkorára nő, hogy a világ minden dolga benne van a pohár vízben. Az összes tudás, a jövő és a múlt, egyszerre. Aztán amikor visszajössz, a pohár ismét kisebb lesz, de a tartalma össze van keveredve, így egyes dolgokat megtartasz, másokat elveszítesz.

A roncs felett lebegtem és mindent láttam a világból, aztán egyre kevesebbet amíg csak a kocsi fölé nem értem. Láttam, hogy emberek futkosnak körülötte, és éppen anyukámat veszik ki. Aztán beléptem a testembe, kinyitottam a szememet és fehérséget láttam... egy lepedővel terítettek le. A szabad jobb kezemmel lehúztam magamról. Az emberek sikítoztak és elájultak. A mentősök ki voltak borulva. A vonat rajtam volt, és ki kellett engem szabadítaniuk... Mondtam nekik, hogy-hozzák ide a vontatókötelet a teherautóból, kössék a kocsit a sínekhez, és húzzák vissza a vonatot. Megtették, és úton voltam a kórház felé. A teherautó a vonat másik oldalán volt, 90 méterre az úttól. Mikor a kórház felé utaztam, ki és belebegtem, élvezve a mentőautó fölötti repülést, és figyelve az embereket akik minket néztek, ahogy elhaladunk mellettük.

Másik HKÉ:

Igen, úgy gondoltam, hogy jó lenne elmesélnem a másik két élményemet is. A portlandi Veterán Kórházba mentem 1995-ben egy egyszerű laparoszkópos gyomorműtétre gyomorsavtúltengés miatt. Lefektettek és arra ébredtem, hogy saját magamra nézek le, aztán visszatértem ugyanarra a helyre, ahol 30 évvel ezelőtt voltam. Úgy tűnt, hogy nagyon hosszú ideig voltam ott mégis csak egy másodpercig tartott... ismét választhattam, hogy maradok-e, vagy visszamegyek befejezni a feladatomat. Bárhogy is legyen, visszajöttem. Aztán ütni kezdtek defibrillátorral és a posztoperatív szobában tértem magamhoz, felültem, és igazán rosszul éreztem magamat.

Adtak egy párnát, amit a hasamra kellett szorítanom, és mondták, hogy lélegezzek mélyeket. Pár óra múlva rosszabbul lettem, és képtelen voltam mélyeket lélegezni. A lélegzetem felszínesebb és fájdalmasabb lett. Mondogattam, hogy valami nincs rendben, de ők azt mondták, hogy ez normális. Kilélegeztem a kevés levegőt amim volt, felálltam, és ahogy megfordultam láttam saját magamat ernyedten a székben ülni. Befutott a nővér és segítségért kezdett kiabálni. Ráraktak egy kerekes hordágyra, és az intenzívre vittek, rádobtak az ágyra és nagy tűket szúrtak a hátamba, amivel kiszívták a folyadékot a tüdőmből. Ezután a hátamra fordítottak, kitátották a számat, hogy intubáljanak. Az egészet felülről néztem, amíg be nem tették az első tubust, akkor kiáltozva magamhoz tértem, nem kaptam levegőt. Aztán még két tubust helyeztek el érzéstelenítés nélkül, és ismét tudtam lélegezni.

6 héttel később, miután 22 kilót fogytam azt mondták, hogy ismét műteni kell, hogy kitisztítsák a tüdőmet. 5:00-kor csinálták a CT-t és 7-kor operáltak. Felhívtam az összes barátomat, hogy elbúcsúzzam tőlük, aztán az ágyamban tértem magamhoz, ez alkalommal minden rendben volt. This reinforced the need to share and heal and give whatever it is that I was given to those in aneed. I have had various successes over the years helping people that were sick without saying 'I'm going to help you now!' The only person

I have talked openly about this is my web designer, Kathy. She has Lupus and I have taken the pain out of her arms, neck and shoulders. Ez megerősített abban, hogy bármi is történik, segítsek, gyógyítsak és támogassam akinek erre szüksége van. Az évek során váltakozó sikerrel biztattam a betegeket anélkül, hogy ezt mondtam volna: „Most segítek rajtad!” Az egyetlen, akivel nyíltan beszéltem erről, Kathy volt, a web designerem. Neki lupusa (bőrfarkas) van, és én megszüntettem a karjaiban, nyakában és a vállaiban fellépő fájdalmat.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje: 1964 szeptember 11

Az élményed idején törént ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen. Baleset. Elütött egy vonat. .

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalata? Vegyesen

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem igazán

Éreztél a testedtől való elválást? Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Végig éber voltam.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megátt vagy elvesztette a jelentőségét.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Igen

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalom

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Örömöt

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át, visszaküldtek.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Nincsen

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen

Ami a mi földi élet kívül a vallás:

A változások az életedben, mivel a halálközeli élmény a következők voltak: Növekedés

A HKÉ után: 

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen. Fogj egy yanamamo indiánt Columbiából, dobj rá egy hálót és 10 perc alatt reptesd New Yorkba, hozd vissza, aztán kérdezd meg tőle, hogy „Milyen volt?”'

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen. Látomások, gyógyítás.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Igen. Újabb két HKÉ.


Írd le az Élményed 6650:

Az első

Az ok

1965 szeptemberében egy derűs, napsütéses reggelen örökre megváltozott az életem. A kocsim, egy öreg, 1951-es Ford, ami apukámtól kaptam 16-ik születésnapomra, a műhelyben volt. A tulajdonos nagyon sok pénzzel tartozott édesapámnak a sok autógumi miatt amit körpályás autóversenyzőként használt, így apa megállapodott vele, hogy feljavítja a kocsimat.

Joe egy 1953-as Ford teherautó motorját tette a versenyautójába. Mindent megpróbált, hogy több erőt préseljen ki belőle beleértve az egyensúlyt és a tervrajzot. Amikor pályára vitte, a versenybizottság azt mondta: "NEM!" Túl sok volt a pályának, és ezért a nyakán maradt ez a szörnyeteg. Tehát új motorra volt szüksége az újjáépítéshez és ahhoz, hogy kevésbé legyen életveszélyes a gép-

Apu úgy döntött, hogy jó ötlet lenne egy olyan motort betenni a kocsimba, amit kitiltottak a versenypályáról. Egy egész hétvégén kocsi nélkül voltam. Egy idősebb nővel randevúztam, egy olyan lánynak a 18 éves unokatestvérével, aki szintén tetszett nekem. Elmentünk egy autósmoziba de nem sokat törődtünk a filmmel. Elég jól levetkőzött, és úgy csókolt, hogy majdnem megevett.

Kértem apát, hogy hadd használjam az igazi autót, a bátyám 1959-es Impaláját. Ő apánál hagyta megőrzésre,de mikor Franciaországba ment, azt mondta, hogy megtarthatja. Egy 1956-os Mercedes Gullt vett mikor a légibázishoz került. Később Párizsba költözött. A nagykövetség közelében levő nagy forgalomban egy teherautó összetörte az autót. Még egy ok, hogy ne vezessek Párizsban!

Apa megkérdezte anyát, hogy ez nincs-e ellenére, és azt felelte hogy ha őt és a nővéremet elviszem Sodavillébe, nincs ellenére a dolog. Szombaton nagyon korán keltem és felhívtam Kathyt, hogy megkérdezzem, hogy akarja-e, hogy a tengerparton töltsük a napot, majd az autósmoziba menjünk. Nagyon lelkesnek tűnt, és megbeszéltük a találkozót. A kocsiban vártam anyukámat és egy órának tűnt, amíg végre kijött és beszállt az autóba.

Amikor a hídon átmentem a város felé, mondta, hogy milyen szép a folyó és kérte, hogy a város keleti része felé kerüljek, az út mentén. Mikor a River Roadra kanyarodtunk volna, nagyon furcsa dolog történt.

Hadd menjek kissé vissza az időben. Nagyjából három éves lehettem, mikor apa és anya beraktak a régi Chevybe egy azt hiszem, egy 1947-es Sedanba, és lementünk a dombról a városba. A szomszéd lova átsétált a kerítésen túlra a domb aljáig, és mikor apu elütötte, átment a szélvédőn apa és anya között, és rajtam állt meg fejjel előre. Nem emlékszem, de tudom, hogy sértetlenül megúsztam a balesetet. Azonban ezután furcsa dolgokat kezdtem művelni, ami nagyon felzaklatta apát. Például amikor a régi 51-es Forddal a városba menet félúton megfordultam az ülésben és kiabálni kezdetem, hogy ég a fészer. Olyan messze voltunk a háztól, hogy semmi esetre nem láthattam lángokat de még világosságot sem, de hajthatatlan voltam. Apa kiabált, hogy hallgassak el, és a végén megpofozott. Mérgesen hazafelé indult arra gondolva, hogy az ordibáló kölyök elrontotta az ebédet. Ahogy az kocsifeljáróhoz értünk, apró lángot vettünk észre a pajta alatt.

Apa kukoricát szárított egy régi, 35 literes bádogkádban ami egy másikra volt rakva, alattuk pedig szén volt. Téglára tették, de a régi kádat átlyukasztotta a rozsda, és a szén a lyukon a szalmára esett. Még nem volt nagy a tűz, mikor hazaértünk és apa könnyedén eloltotta öntözőcsővel.

Ezután hosszú ideig nem szólt hozzám, csak nézett.

Több ilyen eset is történt velem, többek között az, hogy az óra közepén kifutottam a kis egytermes iskolámból, ami a domb alján volt, pont időben, hogy rátaláljak anyukámra, aki keresztülesett a hátsó ajtó üvegén, mikor az ereszcsatornát tisztította létráról. Csúnyán megvágta a karját, megállítottam a vérzést és hívtam a szomszédokat, hogy segítsenek.

Vissza 1965-be.

Akkor menjünk vissza 1965-be. Ahogy befordultam a River Roadra erős érzés lett fogott el, hogy valami nincs rendben. Megállítottam az autót, bekötöttem biztonsági övet. Ezt sosem tettem, a régi Fordban még nem is volt biztonsági öv, és anyukámat is rábeszéltem a használatára. Ő nem akarta becsatolni, mivel nyomta a sérvét,és mondta, hogy nem lesz semmi baja. Belenyugodtam, és kellemes utunk volt a Santiam folyó mellett, anya a környékről mondott ezt-azt.

Ahogyan elfordultam a folyótól a 20-as autóút irányába azt javasolta anyukám, hogy vágjuk le az utat a Sodaville út felé. Ez egy rövid, bokrokkal benőtt, kavicsos út volt, mindkét oldalról az útra hajló növényekkel. Az út végén egy magasított vasúti átjáró volt, olyan, ahova fel kell menni, majd áthajtani a síneken. A tábla olyan régi volt, hogy összedőlt és az X szinte kiegyenesedett. A Nap a vállam mögött volt és élénken megvilágította a bokrokat. A csalitot már legalább egy éve nem vágták le, és a sínek éppen csak annyira voltak megemelve, hogy lassítani kelljen, hogy átmenjen rajta az autó. Azonban ekkor alacsonyabbá tették a síneket és a bokrok nagy részét kiirtották.

Ahogy lelassítottam, hogy körülnézzek, nem vettem észre balról a sínpárt, előrementem és egy puffanást hallottam.

HKÉ

Egy kavargó kék csövön repültem át, nagy gyorsasággal.

hogy „felrepültem” a nyílt térbe, egy hatalmas terület határán találtam magam, lelkek (jobb szó hiányában ezt használom rájuk) voltak körülöttem amerre csak elláttam. Némelyikük közel, páran távol, de mélyen átjárt a tökéletesség, a nyugalom, és a csodálkozás érzése. Olyan érzés volt, mintha együtt lennék mindenkivel, aki valaha élt és élni fog. Éreztem a különböző embereket. Túláradó boldogságot és szeretetet éreztem. Mivel se a látványt, sem a hangot nem tudom földi dolgokhoz hasonlítani, megpróbálom a tőlem telhető módon legjobban körülírni. Mivel se a látványt, sem a hangot nem tudom földi dolgokhoz hasonlítani, megpróbálom a tőlem telhető módon legjobban körülírni. Ahogy a határra értem, akkora hatalmas boldogság, jó közérzet fogott el, hogy mindent elfelejtettem, ami azelőtt történt. Mindenre emlékeztem, ami valaha történt velem, mindenki arcát magam előtt láttam, akit valaha is ismertem és ez mind egyszerre és örökkévalóságig tartott, bár az idő, ahogy mi ismerjük, nem létezik odaát.

Csak úgy tudom leírni, hogy mi történt ezután, az, hogy képzeld el, hogy folyóvízszerű fonatokkal vagy összekötve a többi lélekkel, teljessé válsz és visszatérsz a földre éppen a kocsi fölé.

Egy vonat állt a kocsi előtt, izgatott embertömeg, egy mentő húzott ki, tűzoltóautók, autók és teherautók álltak az út mindkét oldalán. Nagyon hosszú ideig figyeltem ezt,

Kinyitottam a szememet és fehérséget láttam... A jobb kezem szabad volt, és a szememhez vittem, akkor jöttem rá, hogy letakartak. Lehúztam magamról a lepedőt, és hallottam, ahogy az emberek kiabálnak, és páran sikítoznak. A nő, aki anyukám fejét tartotta, elájult. Hatalmas volt a pánik és az izgalom és az egyik ember elkezdett beszélni hozzám. Megfigyeltem, mi történik, és rájöttem, hogy a vonat rajtam van. A lábaim térdnél kissé visszahajoltak térdnél , a csatoló az ölemen volt. A gömbcsukló pedig a jobb oldalamon. A biztonsági öv lehúzott a kocsi aljára és megtartott, amíg a csatolószíj átjött az ajtón, vagyis az ajtó fölött. .

Nem éreztem fájdalmat csak egy kis feszülést, de a jobb karomba beleállt egy üvegdarab a hüvelykujjam és a többi ujjam közé, és láttam, ahogy el kezd vérezni. Vér folyt a karomból, és ahogy visszatértem az életbe, a vér igazán folyt belőlem.

Bekötözték a karomat üvegszilánkostól, azt hiszem azért, hogy csökkentsék a vérzést.

és vissza mint egy rongybaba.

A gumiabroncsok a kötélen voltak és egyik sem eresztett le, tehát elég döcögős út volt 150 méteren át. Szemléltetésképpen egy futballpálya kb. 28 méter.

Az egyik mentős rám húzta a lepedőt. Nem talált pulzust, nem észlelt lélegzést (mondta, hogy kézitükröt használt erre a célra) és a kezem sem vérzett. Mindenki azt hitte, hogy végem van, ezért igazán megijedtek, amikor lehúztam magamról a lepedőt!

Nehéz kikövetkeztetni, mennyi időt töltöttem odaát, de miután a vonat elütött minket 150 métert utaztunk, majd megállt a kocsi, kihívták a mentőket, és majdnem kiszedték az autóból anyukámat, mikor visszatértem. A kórház 6 és fél kilométerre volt, szóval 5-6 perc alatt odaértek. The reason it is so hard to put a time line on the event is that there is no time there. It seemed like a lifetime that I was there. There was so much to learn. I tell people it is kind of like being a person living in a deep forest that has never seen anyone but his friends and family, never seen a plane in the air. Suddenly a helicopter drops a net on you and takes you at the speed of light to Times Square at midnight , leaves you there for a few minutes, then flies you back, drops you in the middle of your village and your friends all run up and ask 'What was it like?'

Azért olyan nehéz meghatározni az eltelt időt, mert odaát nincs idő. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg ott voltam. Annyi mindent meg kell még tanulnunk. Ezt úgy mondom el az embereknek, hogy ez olyasmi, mint amikor egy őserdőben élő embert, aki a családján és a barátain kívül nem látott más embert, és soha nem látott repülőgépet az égen, hirtelen hálóval elfogják egy helikopterről és szélsebesen elviszik a Times Square-e (New Yorkban Manhattan városrészének egyik negyede), ott hagyják pár percig, aztán visszarepülnek vele és lerakják a faluja közepén, a barátai pedig odafutnak és kérdezik. „Milyen volt?”

Mondták, hogy maradjak nyugodt és mozdulatlan. Nem látták a bal oldalamat, de láthatóan vérzett és a bal szemöldököm fölött is volt egy kis vágás ami nagyon vérzett. A kocsit előző nap tankoltam meg, így mindenfelé kifolyt a benzin. Nem tudtak rájönni, hogyan szedhetnék le rólam a vonatot. A benzin miatt nem használhattak vágófáklyát. Kiengedték a levegőt a gumiabroncsokból azt gondolva, hogy így lejjebb ereszkedik az autó. Nem sikerült. Végül mondtam nekik, hogy vegyék le a láncot a Rose Logging teherautóról mert volt pótkocsija ami üres volt és a kocsit a sínekre kötözték.

Valaki kérdezte, hogy „Mi van a lábaiddal?”„ Mi a fene? Félsz, hogy fájdalmat okozol nekem? Jézusom!”

Így levették a láncot a teherautóról, a kerethez rögzítették, és elkezdték visszaemelni a vonatot. Borzasztó hangja volt az acélon súrlódó acélnak, mikor a csuklópánt átcsúszott az ölemen. A lábaim még inkább hátrahajlottak, és éreztem, hogy a derekamtól lefele mindenem húzódik. Erős fájdalmat éreztem, fehér pontokat láttam a szemem előtt. Hirtelen kinyílt az ajtó, távolodott tőlem, a karom kiszabadult. A karom a felkartól a könyököm alatti részig elég megviselt volt, de más sebesülést nem láttam. Hordágyra tettek, hogy megvizsgáljanak, belső sérüléseket kerestek. A mentőautóban időm nagy részét azzal töltöttem, hogy ki-be lebegtem, felülről nézve a várost, amin keresztülrobogtunk. Emlékszem, hogy arra gondoltam, hogy milyen szép is ez a nap.

Még mielőtt megtudták volna, hogy életben vagyok, egy rendőr bement a gumiabroncs-üzletünkbe, és megkérdezte apától, ismer-e egy Johnt. Apa mondta, hogy a fia, aki Los Angelesben él. A rendőr elmondta, hogy a 20-as autóúton holtan találtak egy kocsiban. Ez azután volt, hogy kiszabadítottak.

Elindult a kórházba. Mikor odaért, berohant a sürgősségire, és elfutott mellettem. Anyához sietett, aki kómában volt, és éppen a sebesüléseit látták el, többek között törött bordák, agyrázkódás, térdkalácstörés, és sok vágás és zúzódás.

Ahogy apa rémülten állt, én megszólítottam, megkérdeztem, hogy van anya. Teljesen meg volt döbbenve.

Odafutott hozzám, megszorított, és én bocsánatot kértem tőle, hogy összetörtem a kocsit és ártottam anyának. Nagyon zavarodott és izgatott volt, nem tudott mást mondani, mint hogy „Fene vigye a kocsit” és „Ruth rendbe fog jönni!”

Halott a rádió szerint.

Egész nap azt mondták a helyi rádióban, hogy meghaltam a vonatbalesetben. Ez bosszantó volt, mivel ezt az állomást hallgattam a kórházi ágyon. Kértem a nővért, hogy hívja fel a barátaimat, Larryt, Kathyt és Carrolt, és a húgomat, és mondja el nekik, hogy életben vagyok.

Furcsa dolog, ha a rádió egy napig halottnak jelenti az embert. Apa még fel is próbálta hívni őket, hogy megmondja nekik, hogy élek, de azt hitték róla, hogy telefonbetyár és lecsapták a kagylót. Végül, nem sokkal éjszaka 11 óra után apa a stúdióhoz ment, és leállította őket, hogy az emlékemre zenéket játszanak le, elmondta nekik, hogy a kórházban vagyok, és hogy reggel felhívhatnak.

Felhívtak, de ki hallgat rádiót vasárnap reggel?

Miután egész nap azt hallottam a rádióból, hogy meghaltam, és közölték velem, hogy hetekig járásképtelen leszek, csengettem a nővérnek. A mosdóba kellett kimennem, de nem jött senki segíteni. Kiszálltam az ágyból, és leestem a földre, felhúztam magamat, és ismét elestem, ez párszor megismétlődött, de kijutottam a vécére. Mikor végeztem, nem volt kedvem lefeküdni, megkapaszkodtam a falon húzódó korlátba, és elvonszoltam magamat a fal mentén az ajtóig, ki az ajtón és le az előcsarnokba. Kicsiket léptem úgy, hogy felemeltem a csípőmet, és hagytam, hogy a lábaim előreessenek. Ez elég jól működött, körbejártam az előcsarnokot a kórteremből, és vissza.

Nagyjából egy óra múlva már a korlát segítsége nélkül is megtartottam az egyensúlyomat, ha nem hajlítottam be a térdemet. Elég mulatságosan festhettem.

Az éjszaka folyamán legalább még hatszor felkeltem sétálni, így reggel, mikor az orvos bejött a kórterembe, számon kértem rajta, hogy miért mondta azt, hogy nem tudok majd járni.

Még mindig sok gyógyszert kaptam a fájdalmaim miatt, de már sokkal jobb hangulatban voltam.

Larry megjelent a könyvekkel, amiket kértem és én visszafeküdtem az ágyba mint egy halott, nehezen lélegeztem és nyögdécseltem. Csak egy perce volt itt és már indult kifelé, mikor felültem, és így szóltam: „Hé! Hova mész?” majdnem nekem támadt.

Hétfő reggel jött pár ügyvéd a Southern Pacific-ből apával beszéltek, hogy kap 250,000 dollárt ha eltekint pertől. Ez sok pénz volt és apának szüksége volt rá a gumibolt miatt, így aláírtam a papírt. Később megtudtam, hogy a vasúti fékező infarktust kapott mikor meglátta a kocsit a síneken, a vonat 72 km/h-val ment (mindenkinek azt mondták, hogy 48-al) és nem sípolt a kereszteződés előtt. Fűrészárut szállítottak és tele voltak rakodva. Ezért tudott olyan nehezen megállni a vonat.

Kedden visszamentem az iskolába mankóval. Akik láttak, kiabáltak, elájultak, vagy csak bámultak. Az első órám biológia volt Paullal. A szokott helyemen ültem és mikor a névsort olvasta, kihagyta a nevemet. Vártam egy ideig, aztán így szóltam: „Engem kihagyott!”Esküszöm, hogy a fél osztály majdnem leesett a székéről, Paul is. Egész nap másról sem beszéltünk az osztályba, mint a roncsról, ki látta, miért mondták, hogy meghaltam, miért nem haltam meg, és milyen volt halottnak lenni.

Pár nap múlva félredobtam a mankókat és kezdtem rájönni, hogy nem az vagyok, aki szombat reggel elindult hazulról Mielőtt túl sokat gondoltam volna rá, vagy észrevettem volna, hogy ez nem normális, MINDENT elkezdtem látni, hallani, szagolni és érezni magam körül. Hallottam, mit mondanak az emberek a szobán keresztül, amíg én mást néztem. Olyan volt, mint amikor visszaszálltam a kocsihoz és mindent 360 fokban érzékeltem. Nyomasztó érzés volt és sok időbe telt, amíg megszoktam. Mikor megszoktam, úgy véltem, hogy mindenki ugyanazt csinálja. Még mindig csodálkozom, mennyire kevés ember látja és hallja azt, ami körülöttük van. Az évek során a hadseregben és a mindennapokban is jó hasznát vettem ennek a képességnek.

A másik furcsaság a kezem volt. Annyira felmelegednek, hogy szinte izzanak. Az emberek 30 centi távolságból is megérzik a kezemet, ha eléjük tartom. Dolgoztam olyan emberekkel, akiknek ízületi bajaik és egyéb egészségügyi problémáik voltak. Mondták, hogy segít nekik a kezem, de fogalmam nincsen, hogyan és miért.

A következő két élmény

1994 augusztus 8.

Három évnyi orvosi vizsgálat, egy savlekötő gyógyszer tesztelése, és számos endoszkópia után az orvosom megnyugtatott, hogy gyors és egyszerű műtétem lesz. Elmentem az Oregon állambeli Portland veterán kórházába. Egy rövid előkészület és az ügyeletes orvossal való találkozás után már műtétre is kerültem.

Ismét itt vagyok! Visszakerültem oda, ahol annyi évvel ezelőtt voltam, fénnyel és melegséggel körbevéve, és azzal a bensőséges érzéssel, ami annyira vonzott a múltban. Ismét megmártóztam a tökéletesség érzésében. Hirtelen visszakerültem a műtőbe, és láttam, hogy az emberek pánikba esnek, és éreztem a félelmüket. Láttam, ahogy dolgozna rajtam és az elektródákkal kezdenek sokkolni. Az őrzőben ébredtem fel. Még mindig azon tűnődtem, hogy mi történhetett, mikor bejött egyik nővér az orvossal, aki ezt mondta nekem: „ Hát a két órás műtétből három óra lett, mert komplikációk léptek fel. A mellizmaim begörcsöltek és a széndioxid (?) a tartályból a tüdőmbe áramlott. Megállt a szívem, a tüdőm olyan lett, mint a pattogatott kukorica (bármit is jelent ez) és elmentem. Visszahoztak, befejezték a műtétet, összevarrták a kis laporaszkópiás lyukakat és minden rendben volt.

Felültettek, egy kispárnát adtak, hogy szorítsam a hasamra, és mondták, hogy lélegezzek óvatosan és lassan pár órán keresztül. Aztán elmentek, majd egy másik nővér jött be, aki rákötött pár monitorra. A barátnőm bejött és mellém ült, fogta a kezemet, és én elaludtam. Nagyon kifulladva ébredtem fel, úgy éreztem magam, mintha versenyt futottam volna. „Furcsa” gondoltam, és megpróbáltam lélegezni, de csak apró lélegzeteket tudtam venni. Mondtam a nővérnek, akit el kellett küldeni Mariához, hogy valami gond van. Megnyugtatott, hogy ez az érzés normális, és ne aggódjam.

Testen kívül

Egy órára rá (ez a műtét után 6 órával volt) pánikolni kezdtem. Csak egészen kis levegőt tudtam venni. Úgy éreztem, hogy megfulladok! Próbáltam keresni valakit aki észreveszi, hogy mi van velem, de egyszerűen nem válaszoltak. Felültem, és ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni. Kiabáltam, felálltam, és hallottam, amint a monitor a pulzálásból folyamatos hangra váltott. Kiegyenesedett. Az elernyedt halott testemen kívül voltam. Felszálltam, és csodálkozva néztem, ahogy bejönnek a kórterembe. Hordágyra dobtak és az előtéren át a liftbe vittek, aztán ki a folyosóra majd egy terembe, ahol egy ágyra dobtak hasra fektetve, nagy tűket vettek elő, a hátamba szúrták, majd fel a tüdőmbe, és kiszívták a folyadékot. Még mindig magam előtt látom ahogy ez a két ember dolgozik, hogy kiszívja a sűrű szürke folyadékot. . Aztán a hátamra fordítottak és elkezdtek ütögetni. Egy idegen akcentusú sötét hajú orvos hozzám ugrott és egy szikével bemetszette a bőrömet pont a bal mellbimbóm alatt és bordám irányába egy vágást ejtett. Felébredtem. ,

Azt mondták, hogy két szinttel lejjebb is hallották a kiáltást.

Bordafeszítőt helyeztek fel, aztán egy tubust. Ezt megismételték a bal oldalamon a karom alatt KÉTSZER. Először nem sikerült nekik megtalálni a helyet, és másodszor is meg kellett csinálniuk. Ha az ujjaddal megkeresed, hol a legérzékenyebb a törzsed, rájössz, hogy körülbelül fél úton a hónaljadtól a könyök magasságáig, és itt vágtak engem fel, hogy új csövet helyezzenek fel. Összesen három tubus. Ez volt a legkellemetlenebb élmény az életemben.

Sok hetet töltöttem háton fekve a gépekre kötözve, mint egy kiéhezett polip. Egyre gyengébb lettem, sokat fogytam, és a végén 75 kilóra fogytam. Mikor csapoltak, a laporaszkópiás eszközök felsértették a belemet és kilyukasztották a mellhártyámat e-coli fertőzést okozva a mellüregembe.

Délután 3:00

Végül egy délután egy új arc jelent meg az ajtóban; a mellkasi sebészet főorvosa a San francisco-i általános kórházból. Közölte, hogy MRI-ra van szükségem, hogy tudják, mi a baj „ott”, és megtapintotta a mellkasomat.

A kedves fiatal doktornő, aki pár napja jött, mondta a nővérnek, hogy vegyen vért, és kössön be újabb infúziót. Ekkor délután 4 óra volt. Az ápolónő pár hősies kísérlet után feladta és elhívták máshova. A doktornő visszajött és leszidta szegényt. Felemelte a bal karomat és a tűt egyenesen a vénámba szúrta. Művészien. Aztán talált egy kis eret jobb karomon és bekötötte az infúziót.

Fogta a gurulós ágyat, és kitolta az előtérbe, le a lifthez, majd ki egy előtérbe egészen az MRI vizsgálóig, ahol a személyzet már felvette a kabátját és indultak volna el. A doktornő mondta nekik, hogy toljanak ki engem, ezt megtették.

Délután 5:00pm óra

Az orvosok bejöttek a vizsgálóba, leültek az ágyam mellé, és a doktornő a kezemet fogva így szólt: „Ha nem műtjük meg most azonnal, meg fog halni.”

Mosolyogtam és mondtam nekik, hogy elkéstek. Mondták, hogy ha a pár órán belül megműtenek, kb. 30% esélyem van, és hozta a telefont. „Hívja fel a családját és a barátait, és búcsúzzon el tőlük. Ezek voltak a legszebb és a legfájdalmasabb telefonhívásaim az életemben. Sírva írom ezeket a sorokat arra a tiszta szeretetre gondolva amit azok iránt éreztem, akiknek mellettem lett volna a helyük, ehelyett a telefonon hallgatták a búcsúzásomat.

Ahogy a műtőbe toltak, a legcsodásabb béke érzése töltött el. Kinyitottam a szememet, az orvos mosolygó arcát láttam. Gratulált, hogy életben maradtam. „Valami okból itt kell lennie. Biztosan valami feladata van.”

Úgy vélem, hogy elég nehéz műtét volt, mivel folyton bejöttek hozzám elmondani, milyen csoda, hogy még mindig élek.

73 kilósan jöttem ki a kórházból, pedig kis híján 100 kilósan mentem be. Ezt a fogyókúrát nem szívesen ajánlanám senkinek.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje 1965

Az élményed idején történt ehhez kapcsolódó életveszélyt okozó esemény? Igen. Baleset. Elütött a vonat

HKÉ Részek:

Éreztél a testedtől való elválást? Igen. Fentebb már leírtam, hogy a roncs fölött lebegtem, és néztem az embereket. A második és harmadik HKÉ alatt szintén kiszálltam a testemből. Határozottan elhagytam a testem és kiléptem belőle

A legtudatosabb és legéberebb állapotodat hogyan hasonlítanád a normális hétköznapi tudatosságodhoz és éberségedhez? A normálisnál tudatosabbnak és éberebbnek éreztem magam.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Akkor, mikor döntenem kellett, hogy maradok-e, vagy visszatérek.

Felgyorsultak a gondolataid? Hihetetlen felgyorsultak.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; az idő megállt vagy elvesztette a jelentőségét. Lásd fent

Élénkebbek voltak az érzékeid, mint a szokásos? Hihetetlenül élénkek

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt látásod közvetlen az élmény előtti szokásos látásoddal. Élénkebb, élesebb lett.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Élesebb lett.

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Igen, és a tények alátámasztották

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Igen. Ragyogó, meleg kék fénybe.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Bizonytalan. Talán a nagynénémmel, de nehéz megmondani.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Egyértelműen misztikus vagy másvilági eredetű fény

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz?Igen. A fény mindenen áthatolt.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalomba.

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Az első két élménynél örömöt éreztem, az utolsónál bosszúságot.

Éreztél békét vagy kellemességet? Hihetetlen béke vagy kellemesség

Éreztél örömöt? Hihetetlen öröm

Éreztél harmóniát vagy egységet az univerzummal?Egyesülve vagy egynek éreztem magam a világgal

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent?Ezt úgy tudom leírni, mintha egy teli pohár víz lennék, ami hirtelen kiterjeszkedett a világegyetem végéig, majd visszazsugorodott a korábbi méretére, de TÉNYLEG másfajta vízzel.

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Felvillant a múltam előttem, irányíthatatlanul.

Láttál jövőbeli eseményeket? Alapdolgokat, nem speciális eseményeket.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen. Benéztem egy másik dimenzióba, annak a határáról.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Igen. Benéztem egy másik dimenzióba, annak a határáról.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

Vallási háttered jelenleg: Semmi különös. Nem tartozom felekezethez

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen. Nagyon másként gondolkodom az életről.

Találkoztál misztikus lénnyel vagy jelenléttel, vagy hallottál azonosíthatatlan hangot? Találkoztam egy bizonyosan misztikus vagy földöntúli eredetű lénnyel, vagy hallottam ilyen hangot

Láttál elhunyt vagy valláshoz tartozó lelkeket? Éreztem a jelenlétük

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét olyan lénynek, aki korábban a Földön élt és a vallásokban név szerint szerepel (például: Jézus, Mohamed, Buddha, stb.)? Bizonytalan. Láttam mindenkit aki valaha élt és élni fog.

Az élményed alatt felfedeztél-e bármilyen információt / tudást, ami arra utal, hogy léteztél (vagy nem léteztél) a jelenlegi életed előtt? Nem

Az élményed alatt felfedeztél-e bármilyen információt / tudást, ami arra utal, hogy létezik (vagy nem létezik) misztikus univerzális kapcsolat vagy egység? Igen. Az élményem után ez egyértelmű volt.

Az élményed alatt felfedeztél-e bármilyen információt / tudást, ami arra utal, hogy Isten, vagy egy nagyhatalmú lény létezik (vagy nem létezik)? Nem

Ami a mi földi élet kívül a vallás:

Az élményed alatt felfedeztél-e bármilyen információt / tudást a földi élet értelméről vagy céljáról? Nem

Hiszel a halál utáni életben az élményed óta? Igen. Egyek leszünk.

Az élményed alatt felfedeztél-e bármilyen információt / tudást amit a többi kérdés során nem írtál le, de fontos a földi életünk szempontjából? Igen. Rájöttem, hogy aszerint változunk, ahogyan másokkal bánunk.

Az élményed alatt felfedeztél-e bármilyen információt / tudást a földi élet nehézségeiről, kihívásairól vagy viszontagságairól?Nem

Kapott bármi információt a szeretetről? Nem

Milyen változások történnek az életedben? Bizonytalan

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Igen

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen. Azt a legnehezebb kifejezni, mikor választanom kellett, hogy maradok-e vagy visszatérek.

Milyen pontosan emlékszel az élményedre az egyéb, élményed idején történt események emlékeihez képest? Pontosabban emlékszem az élményre, mint az egyéb akkoriban történt eseményekre.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen. Kézrátétellel gyógyítok, nagyon jól kiismerem az embereket.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen, másnap.

Volt az élményed előtt bármilyen tudásod a halál közeli élményekről (HKÉ)? Nem

Mit gondoltál az élményedről nem sokkal (napokkal , hetekkel) a megtörténte után? Az élmény biztos hogy valóság volt. Láttam a vonatot, az embereket, a teherautót a láncokkal, amivel a tanácsomra az autót a sínekhez kötötték.

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.