Sarah HKÉ


Írd le az Élményed:


1989 augusztusában bicikliztem hazafele egy önkéntes állásból este 10 körül. Ahogy megközelítettem egy lámpát, hátulról elütött egy kisteherautó körülbelül 70 km/h sebességgel. A bringa és én belecsapódtunk a teherautóba. Amint a sofőr belelépett a fékbe, 20 métert repültem a levegőben, majd a vállamon landoltam az úton. A tüdőm összeesett, a legtöbb belső szervem megreped és eltört a medencecsontom és néhány bordám. Elég közel voltam a halálos gázoláshoz. Szerencsére egy rendőrtiszt a közelben volt és gyorsan mentőt hívott rádión. Ezen eseményekre én személyesen nem emlékszem.

Én erre emlékszem: Egyik pillanatban bicikliztem és a következő pillanatban teljes sötétségben vagyok. Semmiféle irányt vagy teret nem érzékeltem, de éreztem, hogy van testem, azaz eddig még volt. A “távolban” észrevettem egy tűhegyni fényt és zümmögést. A hang egyre hangosabb lett és úgy tűnt, hogy a fény felém jön. Ahogy a dolog közelebb jött láttam, hogy ez egy fantasztikus démoni lény lángokkal övezve, hatalmas szemekkel és fogakkal ugrált felém, miközben nyáladzott és morgott. Fenyegetés volt a pillantásában, ahogy csattogtatta a fogait és kinyújtotta a hosszú, nyálas, narancsárga nyelvét rám. Odaszegeződtem a “helyre”, ahol álltam. Semmerre sem látszott kiút, hogy elkerüljem a lényt, amint az egyre gyorsabban közelített felém, elszánva arra, hogy elkap. Tartottam a “pozícióm” és becsukta a szemeim elképzelve, hogy elnyelnek a lángok, felfalnak vagy mindkettő. Ehelyett érzékeltem, hogy a lény lassan és fájdalommentesen átmegy a testemen. Befele fordítottam tekintetem és felfedeztem, hogy a lény örvendezve nevetett, ahogy átolvadt rajtam. Egy pukkanással kijött belőlem hátul és én hirtelen nagy sebességgel előre repültem, keresztül a sötétségen.

Ahogy repültem, még két, másfajta színekben játszó, de mégis ijesztő démoni lény jött felém. Felfegyverkezve az elsőn szerzett tudásommal, közel engedtem ezeket a lényeket és hagytam, hogy átmenjenek rajtam. Hamarosan egy alagút bejáratához értem a feketeségben. Úgy tűnt, hogy az alagút szürke, felhőszerű anyagból van és messze nyúlik felfele és jobbra. Utána elágazott és nem láthattam, hogy hova vezet. A jobb oldali elágazás sárgásfehér fényt árasztott, ami segített finoman megvilágítani az alagutat. Lepillantottam magamra és észrevettem, hogy a testem eltűnt. Lecserélődött egy kékesfehér kereszt/csillag szerű fényre, ami pulzált. Ez nekem természetesnek és kellemesnek “tűnt” ekkor. Felszabadító érzés volt, hogy már nem voltam súllyal rendelkező formához kötve.

Visszanézve az alagútra észrevettem, hogy kapuk vannak a szerkezet mindkét oldalán. Néhány másik kereszt/csillag is mozgott az alagútban, néhány kék mint én, és néhány borostyán színű. Két másik kék kereszt/csillag jelent meg mellettem és finoman bevittek az alagútba. Befele és felfele lebegtem, megfigyelve, hogy némely “kapu” nyitva volt, míg mások zártnak tűntek. Az első kapu, amin bepillantottam a hagyományos Pokolra hasonlított. Sikolyok és gyötrelmes kiáltások hangja hallatszott. Meztelen emberi lények voltak szétszóródva egy fortyogó ürülékkel és éles sziklákkal teli felperzselt tájon. Ördögök és más állatok kínozták az embereket minden elképzelhető módon; az emberek is kínozták egymást.

Ahogy ezen kapu közelébe értem, éreztem, hogy valami beszív mint egy örvény és ezen nyomorult táj fölött “repülve” találtam magam. A szag fertelmes volt és a hő majdnem elviselhetetlen, de egy részem le volt nyűgözve a látszólag végtelen féle fájdalmon és gyötrelmen, amit ezen birodalom lakóinak okoztak. A nagyobb részem el akart menni, így ez nem okozott nehézséget és úgy éreztem, hogy bárki el tudna innen menni, ha akarna. Úgy éreztem, hogy senki vagy semmi nem tette ebbe a fogságba ezeket az embereket, csak a saját hitük miatt szenvedtek tovább. “Visszarepültem” az ajtóhoz, ami világosan látható volt az egész “Pokolból”. Örömmel távoztam, de éreztem, hogy egy részem nem osztozik az örömben.

A következő ajtó sem volt sokkal jobb. Ameddig a szem ellátott, emberek mászkáltak fejüket lehajtva a sárga sivár talajon, teljesen elfoglalva a saját depressziós önsajnálatukkal, észre sem véve, hogy más is van körülöttük. Magányosság és elszigeteltség érzése áradt a helyből és én tartózkodtam attól, hogy túl közel kerüljek, habár nem éreztem szívóerőt a felhőalagút ezen nyílásából.

Felfele és tovább repültem az alagútban és benéztem más nyílásokon is, de a következő, ami nyomot hagyott bennem egy majdnem leírhatatlan szépségű világ volt. Egy gyönyörű fás kertre néztem szökőkutakkal, vízesésekkel és patakokkal és fénylő, szikrázó és színjátszó hidakkal. Néhány évvel a HKÉ-m után felfedeztem egy Gilbert Williams nevű művész munkáit, amik valamennyire visszaadták ezen világ szépségét. Béke és harmónia érzése áradat ebből a helyből, és én a nyílás fele mozogtam, erősen vágyva a belépésre. Ahogy elkezdtem átmenni a nyíláson, az “orrom” beleütközött valami műanyag pókhálószerűségbe. Nyomakodtam előre, de finoman elutasítottak és egy hang ezt mondta,”Nincs meg az információd, hogy beléphess ebbe a világba”. Ekkor emlékszem, hogy csalódottnak éreztem magam, de nem értéktelennek minősítettek, csak tájékozatlannak.

Ezután a figyelmem a fény fele fordítottam, ami az elágazás jobb oldalán fénylett. Beléptem a fénybe és az öröm tökéletes érzése átalakított. Csak öröm volt ott, semmi más. Azt mondtam a fénynek, hogy “Itt vagyok”, és a fény válaszolta “Nagyszerű” olyan hangon, amiből öröm és boldogság csengett ki. Megadtam magam a boldogságnak és sok dolgot tanultam ami giccsesnek hangzik leírva, de számomra az igazságot jelenti és most és mindörökké bennem marad. Megtanultam, hogy örök vagyok és habár a halál sok formáját tapasztalhatom meg, de mindig tudni fogom, hogy ki vagyok. Nincs mitől félnem, csak megtapasztalhatok változatos dolgokat és végül én vagyok az, aki kiválasztja, hogy mit tapasztal meg. Érzelgősnek hangzik, de higyjétek el nekem, hogy nagyon jó érzés mindezen dolgokat tudni. Végül elegem lett a végtelen örömből és úgy döntöttem elmegyek. Azt mondtam a fénynek ”Elmegyek” és a fény mondta “Nagyszerű” folytatva a tökéletes örömteli és gyönyörűséges létezését nem befolyásolva a jelenlétemtől.

Visszafele lebegtem magamba pillantva és folyamatosan tűnődve, míg végül egy átjáró küszöbén kötöttem ki, ami az űrbe nézett. Szikladarabok lebegtek és távoli bolygók és galaxisok forogtak és örvénylettek. Nyugalom és a kaland egymásnak valamennyire ellentmondó érzése vett körül, ahogy a hangtalan világra néztem. Az alagút bejárata közel volt és hangokat hallottam kiáltani “ Ne menj Sarah! Mi less Zane-el?”(A fiammal, aki 5 éves volt ekkor). Zavartak ezek a hangok, mert nem állt szándékomban sehova “menni” és természetes, hogy ott leszek és figyelem Zane-t ahogy felnő. Egy másik lény jelent meg mellettem és “megbeszéltük” a lehetőségeket. Hallottunk egy hangot ami azt mondta “Ha átmész ezen az ajtón, nem tudsz visszajönni.”

A következő emlékem az volt, hogy fekszem a kórházi ágyon és megszámolhatatlan cső van bennem és egy lélegeztető cső a számban. El voltam telve örömmel és erőtől duzzadtam, habár akarattal nem tudtam mozdítani semelyik testrészem. El voltam telve fájdalommal is, és ez gyorsan visszaterelt a fizikai önmagamba.

Rengeteg megpróbáltatással és kihívással néztem szembe a HKÉ-m óta, beleértve a személyiségem teljes elvesztését, fogyatékosságot, szegénységet, barátok elvesztését, mert nem értették meg az élmény miatti megváltozásom és krónikus fájdalmat; de a szellemem örökléte és a halálfélelemtől szabadulás olyan béke érzését alapozta meg, amit semmilyen fizikai állapot nem rengethet meg. Szívből kívánom, hogy mindenki megtapasztalhassa a csodákat, amiket átéltem annélkül, hogy elszenvednék a traumát, ami engem ért, mivel ez megváltoztatná a világot. NDERF SPECIÁLIS … A történet TOVÁBBI része…

Miután Sarah HKÉ története bemutatásra került az Art Bell Rádióműsorban 1999.04.02-án, sok Buddhista számolt be nekünk arról, hogy elképesztő hasonlóság van

Sarah HKÉ-je és a Tibeti Halottaskönyv írásai között. Valóban, a hasonlóságok megdöbbentőek!



Háttérinformáció:

Nem: Nő

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.