Shibani HKÉ

Írd le az Élményed:

1990, Újdelhi, India:

Abban az időben 19 éves voltam, és hazafelé buszoztam a főiskoláról. A buszon volt egy kb. 60X45 cm vészkijárat. Én a vészkijárathoz dőlve, állva utaztam. A busz gyorsan haladt, és egy kanyarnál kitört a vészkijárat üvege, és én hátrafelé, fejjel előre kizuhantam a buszból... Ez volt az utolsó, amire emlékeztem a balesetből. A következő pillanatban láttam magamat a saját testem mellett állva (ami a földön feküdt). A legelső gondolatom ez volt “Hála az Égnek, nem estem ki, ez itt másvalaki a földön.) A következő percben ismét a testemben voltam, a földön fekve, és kezdtem magamhoz térni.

Ez idő alatt, amíg a testemet néztem, világosan emlékszem mennyire örültem, hogy nem én vagyok a sérült. Teljesen tévedésben voltam a testemet illetően, nem ismertem fel a saját testemet. Annak tartottam magamat, aki a földön fekvő testet nézi. Semmit fájdalmam nem volt és nem éreztem semmit azon kívül, hogy örültem, hogy nem lett semmi bajom.

Úgy vélem, hogy az egész esemény legfeljebb egy percig tarthatott.

Ez az élmény annyiban változtatott meg, hogy már nem félek többé a haláltól, mert először is tudom, hogy nem jár fájdalommal, másodszor pedig azért, mert nem leszek szomorú, hogy el kell válnom a szeretteimtől, mert nem lesznek kötődéseim, szabad leszek.

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.
If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.