VV HKÉ


Írd le az Élményed magyarra fordította Niki:

Hosszú történet, de sok enyémhez hasonló történetet olvasva úgy gondoltam, hogy valamikor le kell írnom az egészet. 17-től 50 éves koromig minden lehetőséget szem előtt tartva különféle vallások könyvei, cikkek és az internet segítségével próbáltam tájékozódni, és a világháló segített leginkább abban, hogy rájöjjek, nem vagyok egyedül!

17 éves koromban, szülés (tudom, kissé fiatal voltam) közben tapasztaltam meg először a másik valóságot. Eklampszia lépett fel. Nem lélegeztem. Különben, mikor egyszer felébredtem és rettentően szomjas voltam, a nővér vizet hozott, ami olyan volt, mint maga az élet. Mondtam a nővérnek, hogy nem félek a haláltól. Megkérdezte, hogy miért, és én mondtam neki, hogy máshol voltam. Megpróbáltam elmagyarázni, de a szavak cserben hagytak. De emlékeztem, hogy egy szürke szobában vagyok más emberekkel együtt. A szoba úgy nézett ki, akár egy váróterem. Emberek jöttek oda hozzám. Néhányról úgy véltem, hogy talán a családhoz tartozik, de nem ismertem őket. Ők azonban ismertek engem.

Emlékszem a szeretet, és melegség, az igazság és gondoskodás csodálatos érzésére. A feltétlen teljesség érzése töltött el, és én ezekkel az emberekkel akartam maradni. Nem szóltunk egy szót sem, mivel telepatikusan kommunikáltunk. A legfontosabb dolog amit mondtak nekem, az volt, hogy vissza kell térnem. Kérleltem őket és vitatkoztam velük. Nem tudtam elfogadni azt a gondolatot, hogy elhagyjam a teljes szeretet és melegség érzését, de ők nem tágítottak: „Vissza kell menned, dolgod van.” Aztán ismét a testemben találtam magamat a vajúdás minden fájdalmával és kellemetlenségével. Mindez 1969-ben történt.

Sok spirituális élményben volt részem ezután. Mivel akkoriban a férjemmel és a barátainkkal együtt fiatalok voltunk partikra is jártunk. Az egyik nálunk rendezett bulira valaki süteményeket hozott, de nem hagyományos süteményeket. Nem tudom, az enyémben mi volt. De egy percen át nevettem, aztán egy köpenyes, csuklyás férfi szólított meg. Szürke szakálla volt. Emlékszem, hogy nagyon kedves volt és kérdéseket tett fel nekem. Aztán egy képet láttam magam előtt. Egy minta volt. Mélyen belenéztem és láttam, hogy kárpit mintája, lehetett látni a szövetet és a vetőfonalat. Ez a minta ÉN voltam. Magamat éreztem benne. A szakállas férfi unszolt, hogy közelebbről nézzem. Ahogy jobban ráöszpontosítottam az öltésekre, magamat láttam az életem egy-egy jelenetében.

Magamba láttam a elmúlt élethelyzetekben, és minden jelenet megmutatta, hogy a tetteim miként hatottak más emberekre. Annyi helyzetet láttam, ahol önző, mohó, rosszindulatú, számító és meggondolatlan voltam, hogy elszégyeltem magamat és végtelen szomorúság töltött el azt látva, hogy viselkedtem másokkal. Aztán ez a jólelkű ember kirántott a nyomorúságomból és így szólt: „Hé. Hát ez nem is annyira rossz”, és a minta más részeit néztünk vissza, akár egy videót. Olyan jeleneteket láttam, amik tetszettek. Ahol kedves, segítőkész, jószívű és vicces voltam, és ezek a jó dolgok meggyőztek arról, hogy nem is olyan rossz ez az egész. Majd megmutatta a szőttes másik oldalát is. Itt sok volt a laza szál és egy kicsit rendezetlen is volt. Mikor ezt megemlítettem, ezt a választ kaptam: „Ez azért van, mert még nincs befejezve.”

Amikor felébredtem, azt hittem, hogy napokig voltam távol, de csak pár perc volt. Ez 18 éves koromban volt. Most már tudom, mit jelentett az élet-szövet. Más tapasztalataim is voltak, és a kezdetektől fogva Jézussal vagy valakivel beszéltem. Tudtam, hogy ott vannak. Azonban az egész történés alatt arra gondoltam, hogy álmodom az egészet, élénk és tarka képzeletem van, és dilis vagyok. Néha nem voltam biztos abban, hogy ez valóságosak-e vagy sem. Csak akkor beszéltem hangosan Jézushoz, ha a dolgok túl rosszra fordultak. Arra jöttem rá, hogy az imádság tényleg használ. Megtanultam azt is, hogy vigyáznom kell, miért imádkozom. Választ kaptam az imádságaimra, nem úgy, ahogyan vártam. Sok leckét meg kell tanulni, és némelyik bizony nagyon nehéz.

Találtam egy „A fizika Taója” című könyvet. Egyszerűen meg kellett vennem, mert ahogy belenéztem, láttam egy motívumfélét, amit a szerző „Síva táncának” hívott. Mindig csendes megelégedettség tölt el, ha olyasmiről olvasok, amit megtapasztaltam. Az ilyesmi önigazolás is számomra. A „Síva tánca” egy olyan életfelfogást tükröz, ahol semmi sincs elveszve vagy elvesztegetve. Láttam, hogy mindenfelé energia áramlik, kölcsönhatásba lép, és kiáramlik. Létrejön, növekszik, felrobban és elszáll, hogy az egész újra kezdődjön. Semmi nem veszik el, és állandó mozgásban van.

Emlékszem, hogy ezt látva rájöttem, hogy mi mennyire fontosak vagyunk. Valami igazán nagyszerű dolognak vagyunk a részei, és valóban létezik egy terv. Az utolsó tapasztalatom a késő harmincas éveimben történt. Bár nem ez volt az utolsó kinyilatkoztatás, ez volt a legnagyszerűbb. Nem voltam a legboldogabb, úgy éreztem, hogy elrontottam a dolgokat. Úgy éreztem, hogy helytelenül cselekszem, és nem azt csinálom, ami helyes lenne. Nem tudtam szabadulni ettől a gondolattól: „DOLGOD VAN!” Ha tudtam volna, mennyi munka vár rám, toporzékoltam volna, és mindenáron a másik oldalon akartam volna maradni. Úgy tűnt, hogy nem azt a munkát végzem, amit elvárnak tőlem. De voltak esetek, mikor emberekkel beszélgettem ez után az utolsó kinyilatkoztatás után, és azon kapom magam, hogy olyanokat mondok, amitől az embereknek tátva marad a szája. Elgondolkodtam, hogy honnan jönnek ezek a szavak? Mindenesetre nem voltam elégedett magammal, és kétségbe voltam esve, ezért olyat tettem, amit nem gyakran csinálok. Elmentem a szülőfalum templomába. Nagypéntek volt, és szomorúság töltötte be a templomot. Gyertyákat, köpenyeket láttam ott és egy körmenetet, ami a lelkész elé vonult. Ő pár csepp bort osztott, és egy szeletet egy rizspapírnak kinéző valamiből. Én csak követtem őket, és a mise nagy részén könnyeztem. Beálltam a sorhoz, ahol megáldottak.

Azóta már mondták nekem, hogy ezt nem szabadott volna megtennem, mivel nem ehhez az egyházhoz tartozom. De Jézus szeret engem... Tényleg nem értem. Húsvét Hétfő volt. Korán reggel felültem az ágyban. A férjem megkérdezte, hogy mi történt. Én felkiáltottam. „Jézus, Láttam Jézust!”. A férjem erre így felelt: „Ez csak ágy álom, aludj tovább”. Semmiképpen nem tudtam elfogadni, hogy csak egy álom volt. A legragyogóbb fényt láttam. Az egész látómezőmet betöltötte,, mint egy atomvillanás, de a szemem nem fájt tőle. Megijedtem. A fény közepén egy lény volt. Ott állt fehér ruhában (később olvastam ezt a leírást a Bibliában, de ez volt, amit láttam). Hosszú haja volt. Emlékszem, hogy öv volt a derekán, aminek a végeit rojt díszítette.

De leginkább a lábfejére emlékszem. Kő vagy márvány és lenyűgözőek voltak a szandálban. Eszembe jut, hogy milyen aprónak éreztem magamat, akár egy homok vagy porszem, csak azáltal, hogy a lábfejére néztem! Aztán szólt hozzám. Nem tudom felidézni, hogy mit mondott, de emlékszem, hogy olyan volt a hangja, mintha egy földrengés közepén lennék. Vagyis dörgő és mély de nem volt szükséges a beszédhez. Nem tűnt elégedettnek velem, bár tudatában volt a jelenlétemnek, és tudomásomra hozta, hogy tudja, hogy ki vagyok, de én annyira rémült voltam, hogy egyszerűen felébredtem. Ezért álmomban vagy a valóságban Jézushoz beszélek.

Háttérinformáció:

Nem: Nő

Az élmény ideje: 1969

Az élményed idején törént ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen. Szülés. Terhességi toxémia, ödéma. Görcsök, légzésleállás. Lányom született fogós szüléssel.

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalata? Vegyesen

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Bizonytalan. Kórházi gyógyszerelés?

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Igen

Éreztél a testedtől való elválást? Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? A tudatom teljesen éber volt.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Nem

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem. Nem mintha vissza tudnék emlékezni, de úgy tűnt, hogy a száj mozgatása nélkül történt a kommunikáció. Írd le az Élményed magyarra fordította Gabor:

Ez egy hosszú történet, de látva az enyémhez hasonló történeteket, azt hiszem le kell majd írnom egy nap az egészet. Addig is röviden, 17-től 50 éves koromig tartott, míg átláttam az egészet, mindenféle vallási könyvek, cikkek és az internet segítségével. Ez az utolsó volt a legjobb abban, hogy rájöjjek, nem vagyok egyedül.

17 éves voltam amikor átéltem egy másfajta valóságot, éppen szültem (tudom, kicsit fiatalon), de eclampsiám lett. Megállt a légzésem. Mindenesetre egyszer csak felébredtem borzasztó szomjúsággal, a nővér hozott nekem vizet; olyan volt mintha az életet magát innám. Mondtam a nővérnek, hogy nem félek a haláltól. Kérdezte miért és én mondtam neki, hogy máshol voltam. Próbáltam elmagyarázni, de a szavak cserben hagytak. De a gondolataimban emlékeztem, hogy egy szürke szobában vagyok, más emberekkel együtt. A szoba váróteremnek tűnt. Az emberek felém jöttek. Néhányakat lehetséges családtagokként azonosítottam, de nem ismertem őket. Ők mégis ismertek engem.

Emlékszem a szeretet és melegség, igazság és törődés csodálatos érzésére. Ott feltéltel nélküli egészség érzés volt és ott akartam maradni azokkal az emberekkel. Nem hangzottak el szavak, mert ott valamiféle telepatikus kommunikáció volt. A legfontosabb dolog amit mondtak az volt, hogy vissza kell jönnöm. Könyörögtem és vitatkoztam. Nem tudtam elfogadni a gondolatot, hogy elhagyjam ezt a teljes szeretet és melegség érzését, de ők ragaszkodtak hozzá, “Vissza kell menned, feladatod van.” Eztán a testemben találtam magam, az összes fájdalommal és kényelmetlenséggel, ami a szüléssel járt. 1969-ben történt.

Ezután sok spirituális élményem volt. Fiatal voltam, férjezett és a fiatal barátainkkal partikra jártunk. Az egyik az én otthonomban volt és valaki hozott sütiket, de nem hagyományos sütik voltak. Nos, bármi is volt az enyémben, egyik percben nevettem, a következőben egy köpenyes és csuklyás ember beszélt hozzám. Szürke szakálla volt. Emlékszem, hogy nagyon kedvesnek tűnt, de kérdezgetett engem. Eztán egy képet láttam magam előtt. Egy minta volt. Mélyen belenéztem ebbe a mintába, ami egy falikárpit volt. Láttam a szövetét és a fonását. A mintázat én voltam. Saját magamnak érződött. A szakállas férfi sürgetett, hogy nézzem meg közelebbről. Ahogy nézegettem egyesével az öltés színeit, láttam magam az életem egy-egy eseményében.

Néztem magamat egy régi helyzetben és minden egyes történés megmutatta nekem, hogy a cselekedeteim hogyan hatottak másokra. Elkezdtem nagyon sokat látni, ahol önző, kapzsi, szívtelen, számító és meggondolatlan voltam ezért erős szégyenérzet fogott el. Mindent elborító szomorúságot éreztem a másokkal szembeni viselkedésem miatt. Eztán a kedves ember kihúzott a nyomorúságomból és azt mondta,”Hé, nem minden rossz”, és megnéztük a mintázat más részeit és más események játszódtak le, mint egy videófilm. Néztem jeleneteket amikor úgy éreztem, hogy rendben van. Kedves voltam, segítőkész, szerető és vicces, mindenféle szép dologgal együtt, ami miatt úgy éreztem, hogy nem volt olyan rossz. Eztán megmutatta a kárpit másik oldalát. Rengeteg szabad fonal volt és kicsit rendezetlennek tűnt. Ezt megemlítettem és ő azt mondta, “Ez azért van, mert még nincs befejezve.”

Amikor felébredtem, azt hittem napok óta távol vagyok, de csak pár perc lehetett. Ez 18 éves koromban történt. Most már tudom az élet szövetének jelentését. Más élményeim is voltak és a kezdetektől fogva azt találtam hogy Jézushoz vagy valakihez beszélek. Egyszerűen csak tudtam, hogy ott vannak. Mindenesetre ezen folyamat során azt mondtam magamnak, hogy csak álmodtam, élénk színes képzelgés és őrültség volt. Néha bizonytalan voltam abban, hogy valódi volt vagy sem. Csak akkor szoktam hangosan Jézushoz beszélni, ha túl rosszra fordulnak a dolgok. Rájöttem hogy az imádkozás tényleg működik. Megtanultam, hogy óvatos legyek miért imádkozom. Az imáim meghalgatásra találtak, de nem olyan módon ahogy számítottam rá. Meg kell tanulni leckéket és némelyik nagyon nehéz.

Találtam egy A Fizika Taója című könyvet. Meg kellett vennem, mert ahogy átlapoztam, láttam egy olyan mintázatot, amit a szerző “Shíva Táncának” hívott. Mindig csendes megelégedéssel és megerősítéssel tölt el, ha olyasmiről olvasok, amit már megtapasztaltam. Shíva tánca az élet megértése, ahol semmi sem veszik el vagy megy kárba. Láttam energiát pattogni mindenhol, egymásra hatni majd lepattanni. Energia repült új vonzások irányába. Felépült, növekedett, kirobbant és kirepült, hogy újrakezdje, semmi sem ment kárba, folyamatosan mozgott.

Emlkészem amikor látam ezt, tudtam hogy mennyire fontosak vagyunk mindannyian. Mindannyian részei vagyunk valami igazán nagyszerűnek és tényleg van egy terv. Az utolsó élményem a harmincas éveim során történt. Habár nem az utolsó látomásom, ez volt a legdicsőségesebb. Nem voltam túl boldog. Úgy éreztem összekavartam a dolgokat. Úgy éreztem hogy nem a jó dolgokat cselekszem, valójában úgy éreztem rossz dolgokat teszek. Egyszerűen nem tudtam megszabadulni ettől a gondolattól, “FELADATOD VAN!” Ha tudtam volna mennyi feladatot kell elvégeznem, akkor ragaszkodtam volna ahhoz, hogy a másik oldalon maradjak.

Nem úgy tűnt, hogy azt a féle munkát végeztem amit ők akartak volna. De voltak alkalmak az utolsó látomásom óta, mikor beszéltem emberekkel, hogy mondtam olyan dolgokat amiket szájtátva hallgattak. Gondolkoztam, hogy honnan jöhetnek ezek a szavak? Mindenesetre nem voltam elégedett magammal és elkeseredést éreztem, így tettem valamit, amit nem szoktam. Elmentem a helyi falu templomába. Nagypéntek volt és el voltam szomorodva. Voltak ott gyertyák, köntösök és egy menet a lelkész felé. Egy korty bort és egy szelet rizspapírnak tűnő valamiket osztogatott. Nos én is részt vettem benne és a mise során nagyrészt könnyeztem. Beálltam a sorba ahol megáldottak és elfogadtam az ajándékokat.

Azóta hallottam, hogy nem kellett volna ezt tennem, mivel sosem volt konfirmálásom ebben az Egyházban. De hé, Jézus szeret engem, nem igaz? Nem igazán tudtam. Húsvét hétfő volt. Kora reggel karót nyelve ültem az ágyban. A férjem megkérdezte, hogy mi a baj. Felkiáltottam, “Jézus, láttam Jézust!” Azt mondta, “Csak egy álom volt, aludj vissza.” Egyáltalán nem értek azzal egyett, hogy ez csak egy álom volt. Láttam a legerősebb fényt. Betöltötte az egész látómezőm, mint egy atombomba fénye, de nem bántotta a szemem. Megijedtem. A fény közepén volt ez a lény. Ott állt fehér köntösben (később olvastam ez a leírást a Bibliában, de akkor láttam is ezt). Hosszú haja volt. Emlékszem hogy volt egy kötél a derekán, aminek a végein bojtok voltak.

De mindközött a lábára emlékszem. Kőből vagy márványból voltak, tökéletesen csodálatosak voltak szandálban. Annyira kicsinek éreztem magam, mint egy homok vagy porszem, pusztán csak nézve a lábait! Eztán beszélt hozzám. Nem tudok visszaemlékezni rá, hogy mit mondott, de emlékszem a hangra, ami olyan volt gondolom mintha egy földrengés közepén lennék. Mély, morajló de a beszédhez nem volt erre szükség. Nem igazán tűnt elégedettnek velem, de tudomásul vette a jelenlétem és megértette velem, hogy tudja ki vagyok, de meg voltam illetődve és féltem, így egyszerűen felébredtem. Ennélfogva, álomban vagy valóságban, de én beszéltem Jézussal.

Háttérinformáció:

Nem: Nő

Az élmény ideje: 1969

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Szülés Toxémia, Ődéma. Megállt a lélegzésem, a lányom fogókkal hozták a világra.

HKÉ Részek:

Hogyan látod a tapasztalatod? Vegyesen

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Bizonytalan Kórházi gyógyszerek?

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Igen

Éreztél a testedtől való elválást? Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Teljesen éber voltam az elmémben.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Nem

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem emlékszem rá, de a kommunikáció ajakmozgás nélkül zajlott.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Igen Egy teremben voltam néhány emberrel. A szoba ködös szürke volt. Tudom, hogy tovább akartam menni valahova, de nem engedtek.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen Rendes embereknek tűntek, de telepatikusan beszéltek.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Nem

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalom

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Minden érzelmet amit csak le lehet írni.

Láttál jövőbeli eseményeket? Jeleneteket a világ jövőjéből Néha kapok bevillan vagy érzem, hogy tudom mi fog történni, de talán nem jobban mint mások. Olyan mint a megérzés, habár volt pár kisebb álmom ami valóra vált.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen Nem mehettem a termen túl, azt mondták vissza kell jönnöm.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére Nagyon csalódott voltam, a szeretet élménye, a melegség, a törődés túláradó volt.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Szabadelvű

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Kezdetben megpróbáltam elhesegetni. 17 voltam akkor. Annyi élmény van az életben, amit ki akartam próbálni. Próbáltam úgy venni, mintha egy élénk álom lett volna. De az évek során sokkal erősebb lett és minél többet olvasok és beszélek emberekkel, annál jobban rájövök, hogy nem vagyok egyedül.

A földi élettel kapcsolatos nem vallási kérdések:

A változások az életedben, a halálközeli élmény következtében: Jobb lett

A változások az életében a halálközeli élmény óta: Mindig jelen van az élmény, különösen ha megpróbálok nem tudomást venni róla.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Igen, alapvetően, de nehéz ezzel élni a mindennapokat. Kezelnem kell. Az én látomásaim (ennek hívom) során megtudtam, hogy mindannyian részei vagyunk egy sokkal nagyobb valaminek, minden amit teszünk összekapcsolódik és arra kell tödekedjünk, hogy törődjünk amennyire lehetséges azzal amiben hiszünk.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen Semmi sem hasonlítható az életben hozzá…az oktatás színvolnala bekorlátozza, hogy pontos képet adjak szóbeli magyarázattal…

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen Fentebb leírtam.

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? Az egész

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Nem sok reakciója volt a lelkésznek, meghallgatott és aztán megáldott és ennyi... Elmondtam a gyerekeimnek, a legfiatalabb most 24. Azt hiszik kicsit különc vagyok, de már tudják…mostanában sokkal többet beszélek róla…bárcsak mindenki tisztában lenne a saját felelőségével!!! Egyelőre az emberek, akikkel beszéltem ezekről a dolgokról vagy csendben voltak és figyeltek vagy mások, akik hallottak már ezekről a dolgokról, előjöttek látszólag lehetséges okokkal, hogy miért is van ez az elmémben.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Leírtam jópár dolgot ami velem történt, ami történhetett az eredeti HKÉ-m során is. Ima és anyag. Vagy lehettek további élmények, amik ima miatt történtek vagy a sütiben lévő anyag miatt.

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Amikor láttam Jézus alakját az élményben, olyan volt mint egy atombomba fénye, de még ez a leírás sem közelíti meg a valóságot. Mindenki át kellene éljen egy HKÉ-t.

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetennénk, segítene átadni az élményedet? Nem annyira a kérdések fontosak számomra, hanem hogy azok az emberek, akik olvassák a válaszokat, megértsék.

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.